Roland Garros: francia ellenféllel kezd Fucsovics

2021.05.27. 18:41
null
Fucsovics az egyetlen magyar egyesben az idei tornán (Fotó: AFP)
A hazai közönség előtt szereplő Gilles Simonnal kezd Fucsovics Márton a vasárnap rajtoló francia nemzetközi  teniszbajnokságon. A csütörtöki sorsoláson eldőlt, hogy a világranglistán 44. magyarra a 69. helyen álló francia veterán vár a 128-as főtábla első körében.

 

Az MTK játékosa eddigi egyetlen találkozójukon, tavaly Kölnben 6:0, 6:3-ra kikapott a jelenleg 36 éves Simontól, aki 14 tornán diadalmaskodott, és volt már hatodik is az ATP-rangsorban.

Győzelme esetén Fucsovicsra – a papírforma igazolódása mellett – a 27. kiemelt, a világranglistán 29. helyen álló olasz Fabio Fognini várhat, majd a harmadik körben a 4. helyen kiemelt osztrák Dominic Thiem következhet, aki 2018-ban és 2019-ben is döntőt játszott a Garroson.

A 29 éves Fucsovics – az idei főtábla egyetlen magyarja – tavaly a nyolcaddöntőig menetelt a Roland Garroson, akkor az orosz Andrej Rubljov állította meg csaknem négyórás mérkőzésen.

A világelső Novak Djokovics az amerikai Tennys Sandgren ellen kezd, a címvédő – és a tornát eddig 13 alkalommal megnyerő – Rafael Nadal az ausztrál Alexei Popyrin ellen lép pályára, míg a 8. kiemelt – és 2009-es bajnok – Roger Federer selejtező ellenféllel szemben játszik majd az első fordulóban.

A nőknél az ausztrálok világelsője, Ashleigh Barty az amerikai Bernarda Pera, a címvédő lengyel Iga Swiatek a szlovén Kaja Juvan, a másodikként kiemelt japán Oszaka Naomi a román Patricia Maria Tig ellen kezd.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
3 órája

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
Tegnap, 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
Tegnap, 8:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31