Tenisz: utolsóként Nadal is nyolcaddöntős Rómában

2021.05.12. 22:57
null
Rafael Nadal nyolcaddöntős Rómában (Fotó: AFP)
Rafael Nadal két játszmában, 7:5, 6:4-re legyőzte a 19 éves olasz Jannik Sinnert a római salakpályás tenisztorna férfi egyesének második fordulójában, ezzel bejutott a legjobb 16 közé.

 

Fucsovics Márton két pontra volt Thiem legyőzésétől

A 34 éves spanyol sztár – a verseny kilencszeres győztese – úgy búcsúztatta 19 esztendős olasz ellenfelét, hogy a második szettben 2:4 után sorozatban négy gémet nyert. Nadal salakon továbbra is veretlen a 20 éven aluli játékosok ellen (19–0 a mérlege), és az olasz versenyzőkkel szemben is hibátlan még (7–0) a római Masters-tornán.

Nadal a nyolcaddöntőben a kanadai Denis Shapovalovval mérkőzik meg csütörtökön.

A idén kiváló formában játszó orosz Aszlan Karacev két szettben legyőzte harmadikként kiemelt honfitársát, Danyiil Medvegyevet. Karacev az 1 óra 18 perces mérkőzésen háromszor vette el riválisa adogatójátékát, miközben a sajátjait mind hozta. Az Australian Open idei elődöntőse ebben az évben ötödször vert meg top 10-es játékost.

ATP 1000-ES TORNA, RÓMA (salakpálya, 2 082 960 dollár)
2. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Szerdai eredmények
Nadal (spanyol, 2.)–Sinner (olasz) 7:5, 6:4
Thiem (osztrák, 4.)–Fucsovics Márton 3:6, 7:6 (7–5), 6:0
Bautista (spanyol, 10.)–Garín (chilei) 7:6 (7–5), 6:3
Davidovich (spanyol)–Norrie (brit) 6:2, 6:3
Karacev (orosz)–Medvegyev (orosz, 3.) 6:2, 6:4
A. Zverev (német, 6.)–Dellien (bolíviai) 6:2, 6:2
Rubljov (orosz, 7.)–Struff (német) 6:7 (7–9), 6:1, 6:4
Delbonis (argentin)–Goffin (belga, 12.) 6:2, 6:1
Sonego (olasz)–Mager (olasz) 6:4, 6:4
Cicipasz (görög, 5.)–Cilic (horvát) 7:5, 6:2
Berrettini (olasz, 9.)–Millman (ausztrál) 6:4, 6:2
Shapovalov (kanadai, 13.)–Travaglia (olasz) 7:6 (7–2), 6:3

A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA (Ágrajz szerint)
Djokovics (szerb, 1.)–Davidovich (spanyol)
Berrettini (olasz, 9.)–Cicipasz (görög, 5.)
Thiem (osztrák, 4.)–Sonego (olasz)
Bautista (spanyol, 10.)–Rubljov (orosz, 7.)
Auger-Aliassime (kanadai)–Delbonis (argentin)
Opelka (amerikai)–Karacev (orosz)
A. Zverev (német, 6.)–Nisikori (japán)
Shapovalov (kanadai, 13.)–Nadal (spanyol, 2.)

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09