US Open: Ez egy valóra vált álom – Emma Raducanu

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.09.12. 09:56
Mint ismert, a selejtezőből indult 18 éves brit Emma Raducanu két játszmában, 6:4, 6:3-ra legyőzte a 19 esztendős kanadai Leylah Fernandezt az amerikai nemzetközi teniszbajnokság (US Open) szombati döntőjében, így már rögtön élete második Grand Slam-tornáját meg tudta nyerni. A mérkőzés után természetesen boldogan értékelt New York új királynője – írja az eurosport.hu.
Emma Raducanu még csak 18 éves, de már Grand Slam-bajnok! A KÉPGALÉRIA A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG (Fotó: Getty Images)
Emma Raducanu még csak 18 éves, de már Grand Slam-bajnok! A KÉPGALÉRIA A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG (Fotó: Getty Images)

„Először is, szeretnék gratulálni Leylah-nak (Fernandeznek – a szerk.) és a csapatának – mondta Emma Raducanu közvetlenül a meccs után, a díjátadó előtt. – Hihetetlenül teniszezett és topjátékosokat győzött le az útja során. Ez a legmagasabb szint, és remélem, még sokszor fogunk egymás ellen játszani, remélhetőleg döntőkben.”


„Ami ezt a három hetet illeti New Yorkban, csak azt mondhatom, hogy nagyon sok támogatást kaptam a csapatomtól, az LTA-tól, az ügynökömtől, valamint mindenkinek, aki otthonról, a tévében követett engem, nagyon szépen köszönöm az éveken át tartó támogatásotokat” – fogalmazott az újdonsült bajnok, akinek sorozatban tíz mérkőzést kellett nyernie a trófeáért.

„Ez egy valóra vált álom számomra. A legnagyobb győzelem az, hogy sikerült minden mást elhessegetnem, és csak a játéktervemre gondolnom. Csak arra összpontosítottam, hogy mit akarok véghezvinni a meccsen. Csak az érdekelt, hogy mi zajlik a pályán. Minden külső tényezőt kizártam és csak a feladatomra koncentráltam” – árulta el Raducanu, aki Virginia Wade 1968-as sikere, vagyis 53 év után a US Open első brit női bajnoka lett.


„A mérkőzéslabda... fúúú. Nem tudom, szerváltam-e kifelé az egész meccsen. De úgy voltam vele, hogy most van itt az ideje, most kell megcsinálnom.”


„A legfontosabb lecke, amit megtanultam, hogy hogyan épüljek fel sok egymást követő nagy győzelem után – mondta a döntő vesztese, Leylah Fernandez. Mindegyik után annyira izgatott voltam, annyira boldog. Csak vissza akartam menni a pályára és újra játszani.”

„Nagyon szerencsés vagyok, hogy egy nagyszerű csapat áll mögöttem, akik azt mondják, nyugodjak meg, élvezzem ki a győzelmet és a következő nap menjek vissza dolgozni. Örülök, hogy lehetőségem nyílt megtanulni, hogyan szedjem össze magam az ilyen pillanatokban” – jelentette ki a kanadai játékos, aki Raducanuhoz hasonlóan nagy jövő előtt áll, hiszen még csak most lett a napokban 19 éves.

A MÉRKŐZÉS ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT ITT OLVASHATJA EL!

US OPEN, NEW YORK (57 500 000 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, DÖNTŐ
Raducanu (brit)
–Fernandez (kanadai) 6:4, 6:3

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
13 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik