Aus. Open: Cicipasz harmadszor elődöntős Melbourne-ben

Vágólapra másolva!
2022.01.26. 10:00
null
Cicipasz könnyedén került az elődöntőbe (Fotó: AFP)
A Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokság férfi egyesének első, szerda reggel rendezett negyeddöntőjében a negyedik helyen kiemelt görög Sztefanosz Cicipasz ellentmondást nem tűrő teljesítménnyel győzte le a 11. helyen rangsorolt olasz Jannik Sinnert.

A férfiaknál a 2019-ben ATP-világbajnok Cicipasz úgy jutott tovább három sima játszmában, hogy bréklabdát sem kellett hárítania az olasz Jannik Sinner ellen, miközben ő mind a négy kínálkozó alkalommal kihasználta a lehetőséget, hogy elvegye ellenfele adogatójátékát.

Az 1 óra 56 percig tartó találkozó során a görög kiválóságot az sem zavarta meg, hogy a kánikula miatt az első játszma közben be kellett csukni a Rod Laver Aréna tetejét, ami miatt 17 percig állt a játék. A tavaly a Roland Garroson döntős Cicipasz a harmadik melbourne-i elődöntőjére készülhet, ahol a kanadai Felix Auger Aliassime és az orosz Danyiil Medvegyev összecsapásának a győztese lesz majd az ellenfele.

AUSTRALIAN OPEN (kemény pálya, 75 000 000 ausztrál dollár)
FÉRFI EGYES
NEGYEDDÖNTŐ

Cicipasz (görög, 4.)–Sinner (olasz, 11.) 6:3, 6:4, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik