Gálfi kikapott, Udvardy csütörtökön folytatja Mertens ellen

2022.06.29. 20:11
null
Udvardy Panna nagy siker küszöbén, csütörtökön átlépheti (Foitó: Imago-Images)
Az utolsó két még versenyben lévő magyar játékos is pályára lépett a Londonban zajló füves pályás Grand Slam-tornán szerda este: Gálfi Dalma a szlovén Kaja Juvantól két játszmában kikapott, Udvardy Panna a 24. kiemelt belga Elise Mertens ellen pedig két meccslabdáig is eljutott, ám a második szettet rövidítésben elvesztette, majd a mérkőzése sötétedés miatt félbeszakadt.

TENISZ
WIMBLEDON, LONDON (füves pálya, 40 350 000 font)
NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
Udvardy Panna–Elise Mertens (belga, 24.) 6:3, 6:7 (5–7), 0:0-nál sötétedés miatt félbeszakadt
Gálfi Dalma–Kaja Juvan (szlovén) 5:7, 3:6

ÖSSZEFOGLALÓ

Gálfi és Udvardy mérkőzése is az adott pálya utolsójaként szerepelt a napi programban, így este nyolc is elmúlt már, mire előbb Udvardy Panna, majd bő negyedórával később Gálfi Dalma is elkezdte a játékot.

Mindkét meccs meglepetéssel kezdődött, csak éppen ellenkező előjellel. Ugyanis míg Udvardy kimondottan látványos pontokkal és erőtől duzzadó játékkal kezdett az előzetesen jóval esélyesebb tartott 24. kiemelt Mertens ellen, addig Gálfi az első három játék során mindössze három pontot nyert – következésképpen brékhátrányba is került Juvan ellen. A folytatásban a magyar éljátékos zsinórban öt játékot is megnyert, ám hiába volt lendületben, és volt 5:4-nél három játszmalabdája is, több játékot már nem tudott nyerni, a szlovén a második játszmalabdáját kihasználva 42 perc alatt 7:5-re hozta a játszmát.

Gálfi Dalmának a második játszma sem igazán hozott sok sikerélményt: hamar brékhátrányba került, játékán nem tudott javítani, s miután egyetlen fogadóelőnyhöz sem jutott ebben a felvonásban, 41 perc alatt ezt a szettet is elvesztette.

Gálfi Dalma búcsúzott (Fotó: AFP)
Gálfi Dalma búcsúzott (Fotó: AFP)

Udvardy Panna teljesítménye viszont egy pillanatra sem ingott meg az első szettben, és az egyetlen bréklabdáját kihasználva előnybe került, amit meg is tudott őrizni a végéig, köszönhetően annak, hogy minden energiáját a saját adogatójátékainak megnyerésére fordította, majd 5:3-nál az ötödik szettlabdáját kihasználva 41 perc alatt megnyerte az első játszmát.

A második felvonás pedig még jobban kezdődött, mint az első: a magyar lány azonnal elvette az egyre idegesebben és pontatlanabbul játszó belga szervajátékát – ahogy azt a bizony a lelátón ülő, honfitársának szorító korábbi világelső és négyszeres GS-tornagyőztes Kim Clijsters is konstatálhatta.

Clijsters (középen, sárga napszemüveggel) ezúttal Udvardytól láthatott szebb megoldásokat
Clijsters (középen, sárga napszemüveggel) ezúttal Udvardytól láthatott szebb megoldásokat

Udvardy 2:1-es vezetése után viszont három, fogadó által megnyert játék következett. Ekkor már érezni lehetett Udvardyn is, hogy kezd fáradni, volt olyan adogatójátéka, amelyben öt fogadóelőnyt hárított, s a hetedik egyenlő után tudta csak megnyerni. Miközben a naplemente ideje egyre közeledett, a sötétedésre egyre többször panaszkodó Mertens 5:5-nél ismét elvesztette az adogatását, ám a következő játékban Udvardy hiába jutott el két meccslabdához, nem tudta őket kihasználni. Nem úgy a belga az első bréklabdáját, így következhetett a rövidítés.

Ebben Mertens bizonyult határozottabbnak a kulcspillanatokban, így kiegyenlítette a szettarányt. A francia székbíró pedig azon nyomban közölte: a sötétedés miatt félbeszakítja a mérkőzést, amely így majd holnap fejeződhet be, várhatóan kora délután.

A többi mai mérkőzésről itt olvashat!

A modul betöltése eltarthat néhány másodpercig.

Legfrissebb hírek

Nem tartott sokáig: Fucsovics három játszmában búcsúzott a US Opentől

Tenisz
10 órája

Roger Federert beiktatták a Hírességek Csarnokába, még a szava is elállt – videókkal

Tenisz
16 órája

Nyitott lehet a verseny mindkét nemnél – kezdődik a US Open

Tenisz
18 órája

Piros Zsombor olasz, Bondár Anna cseh ellenféllel kezd a US Open főtábláján

Tenisz
2026.08.29. 10:12

US Open: Piros Zsombor ott lesz a főtáblán!

Tenisz
2026.08.28. 19:23

Marozsán visszavághat Zhengnek, Fucsovics spanyol ellenféllel kezd a US Openen

Tenisz
2026.08.27. 20:45

US Open: cseh siker a vegyes párosok versenyében

Tenisz
2026.08.27. 10:52

Marozsán Fábián negyeddöntős Winston-Salemben, legyőzte a Medvegyevet kiejtő amerikait

Tenisz
2026.08.27. 08:08