Wimbledon: új győztest avatnak, Ribakina lesz Dzsabur ellenfele a döntőben

B. D. K.B. D. K.
2022.07.07. 18:15
null
Ribakina is az első GS-döntőjére készül (Fotó: Getty Images)
A Londonban zajló füves pályás Grand Slam-viadal női egyesének elődöntőjében Jelena Ribakina két játszmában (6:3, 6:3) legyőzte Simona Halepet, így ő mérkőzhet meg a wimbledoni döntőben Onsz Dzsaburral.

 

A 17. helyen kiemelt 23 éves kazah teniszező nagyon bekezdett, hiszen miután semmire hozta az adogatását, elvette a 2019-es wimbledoni bajnokét. Jelena Ribakina a brékelőnyét megtartotta, a negyedik játszmalabdáját kihasználta. A játék minden elemében jobbnak bizonyult.

A második szett elején Ribakina rögtön brékelni tudott, de Simona Halep játéka némiképp feljavult, és így sikerült visszabrékelnie. A román játékos azonban 2:2-nél ismét elbukta a szerváját, 5:3-nál pedig, amikor már a játszmában maradásért kellett adogatnia, kazah ellenfele az első meccslabdáját kihasználva lezárta fogadóként a mérkőzést.


„Nem igazán tudom összefoglalni, hogy mi történt – kezdte a találkozó utáni értékelését Ribakina. – Simona egy nagy bajnok, akivel nagyon sok meccset vívtam korábban, úgyhogy nagyon koncentrált voltam. Elégedett vagyok a teljesítményemmel, szerintem jól játszottam ma.”

Arra a felvetésre, hogy úgy tűnt, nem volt ideges, noha első Grand Slam-elődöntőjében szerepelt, így reagált:

„Persze, hogy ideges voltam, de igazából ez néha segít nekem a mérkőzésen – mondta. – Libabőrös voltam, ugyanakkor ideges is, ám nagyon boldog vagyok, hogy sikerült végül nyernem.”

„Általában előfordulnak hullámvölgyek a játékomban. Ez az idegesség miatt van, ma azonban úgy éreztem, hogy mentálisan fel voltam készülve, mindent megtettem előtte, amit meg lehetett tenni, s egy elképesztő meccset játszottam” – fogalmazott.

A döntővel kapcsolatban elmondta, hogy jó mérkőzés lesz az Onsz Dzsabur elleni csatájuk. Tunéziai riválisát nagyon jó és nagyon trükkös játékosnak tartja, aki remekül ejt és röptézik. Továbbá leszögezte, hogy élvezni fogja a finálé minden pillanatát.

Ribakina 2015 óta a legfiatalabb női teniszező, aki döntőt játszik Wimbledonban.


TENISZ
WIMBLEDON, LONDON (füves pálya, 40 350 000 font)
NŐI EGYES
ELŐDÖNTŐ

Ribakina (kazah, 17.)–Halep (román, 16.) 6:3, 6:3

Korábban
Dzsabur (tunéziai, 3.)–Maria (német) 6:2, 3:6, 6:1


DÖNTŐ (szombat, 15.00 – élőben az NSO-n)
Ribakina–Dzsabur

Legfrissebb hírek

Az orvosi rendelőből kijőve védene címet Wimbledonban Jannik Sinner

Tenisz
21 perce

Wimbledon: Fucsovics és Marozsán együtt indul párosban, Stollárék kiemeltek

Tenisz
13 órája

Fucsovics és Marozsán a harmadik körben egymással is találkozhat Wimbledonban

Tenisz
2026.06.26. 12:17

A legkellemetlenebb ellenfél – a Maja Chwalinska-portré

Képes Sport
2026.06.25. 14:56

Nevet váltott a Nemzetközi Teniszszövetség

Tenisz
2026.06.25. 12:22

Wimbledon: Piros Zsombor búcsúzott a selejtezőben

Tenisz
2026.06.24. 15:29

Stollárék párosa negyeddöntős Eastbourne-ben

Tenisz
2026.06.23. 18:58

Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a 2023-as női wimbledoni bajnokot

Tenisz
2026.06.22. 16:33
Ezek is érdekelhetik