Tenisz: Valkusz lesz az első kiemelt a budapesti tornán

MTI/D. S. B.MTI/D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.09.01. 13:29
null
A korábbi junior-világelső Valkusz Máté első kiemelt lesz a budapesti nemzetközi tornán (Fotó: Árvai Károly)
Többek között a Davis-kupa-válogatott Valkusz Máté részvételével nemzetközi tenisztornának ad otthont a jövő héten a budapesti GS Tenisz Club – írja az MTI.

Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján Sinka-Duszkó Dóra, a tavaly májusban nyílt GS TC menedzsere elmondta, tíz országból – köztük az Egyesült Államokból is – érkeznek játékosok, és az első kiemelt a korábbi junior-világelső Valkusz Máté lesz. A 24 éves teniszező kifejtette, balszerencsés hónapokon van túl.

„Minden évben van egy hosszabb kihagyásom a sérülések miatt. Ez a wimbledoni időszakban kezdődött, mononukleózisom volt, amire nincs gyógyszer. Volt egy érthetetlen fáradásos törés is a lábamban, de abból mostanra felépültem. A célom az, hogy januárban ott lehessek az Australian Open selejtezőjében” – fogalmazott Valkusz.

Sávolt Attila, a szövetség (MTSZ) szakmai igazgatója kiemelte, még nem volt példa arra, hogy kemény pályás nemzetközi férfi tenisztornát rendezzenek Magyarországon.

„Ékszerdoboz ez a helyszín, nem véletlen, hogy Fucsovics Marciék is itt készültek a US Openre. Máté személye nagyon sokat emel a 15 ezer dollár összdíjazású torna rangján. Márky Jenő jóvoltából van egy WTA 250-es tornánk, valamint egy WTA 125-ös verseny is lesz hamarosan a Római Teniszakadémián, de erősödik a férfimezőny is. Ezt jelzi, hogy Székesfehérváron a Kiskút Tenisz Clubban egy ATP-challengerre kerül sor novemberben, legutóbb 2019-ben rendeztünk férfi-challengertornát” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor: A Davis-kupa feltüzel annyira, hogy az energiahiányt is pótolja

Tenisz
13 órája

Fucsovics óriási csatában kikapott, nulla kettőről kellene fordítani a Davis-kupában az osztrákok ellen

Tenisz
2025.09.12. 21:05

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
2025.09.10. 23:58

„Pozitívan, nagy elvárással, de nyomás nélkül várjuk a párharcot” – Piros Zsombor az Ausztria elleni Dk-selejtező előtt

Tenisz
2025.09.10. 17:50

Videó: majdnem Jannik lett Carlosból – Szabalenka elszólta magát Alcaraz társaságában

Tenisz
2025.09.09. 12:05

Négy szettben legyőzte Sinnert, Alcaraz lett a US Open bajnoka

Tenisz
2025.09.07. 23:36

Djokovics nem adja fel a 25. Grand Slam-trófeája megszerzését

Tenisz
2025.09.06. 12:03

Sinner lesz Alcaraz ellenfele a US Open döntőjében

Tenisz
2025.09.06. 07:34
Ezek is érdekelhetik