Tenisz: Nagy Péter harmadik ob-aranyát gyűjtötte be

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2022.10.01. 17:23
Nagy Péter és Drahota-Szabó Dorka diadalával ért véget a budapesti tenisz országos bajnokság, amelyet hagyományosan a Körmöczy Zsuzsa és a Gulyási István Vándorserlegért írtak ki.

A Nemzeti Edzés Központban eleinte szabadtéren, majd az elmúlt napok esőzései miatt fedett pályán rendezett ob szombati döntőiben a férfiaknál Nagy Péter és Kovács Márk csapott össze.

A második helyen kiemelt Nagy előzőleg a négy között 6:2, 6:1-re nyert Sztasák Jonatán (Tenisz Műhely) ellen. A másik ágon az MTK-t erősítő Kovács – aki a selejtezőből érkezett – Bartakovics Marcellt (Kőszegi TK) verte meg 6:4, 3:6, 6:3-ra, és először jutott ob-döntőbe. A végjátékban a korábbi Davis kupa-válogatott Nagy – aki a PG Tenisz játékosa 6:4, 6:2-re nyert, így 2014 és 2015 után a harmadik ob-aranyát gyűjtötte be.

A nőknél Tóth Amarissa (Vasas SC) az elődöntőben 6:2, 6:0-ra nyert Molnár Kitti (MTK) ellen, a döntőben pedig Drahota-Szabó Dorka (Sportmánia) volt az ellenfele, aki 6:0, 6:0-ra győzte le Böröczky Emíliát (Bebto Team). A 19 éves Tóth – aki már WTA-tornán is bemutatkozott – 6:1-re hozta az első szettet, de egy évvel idősebb riválisa két 7:5-ös játszmával fordított, és első bajnoki címét ünnepelhette.

Legfrissebb hírek

Billie Jean King-kupa: Csehország az első döntős

Tenisz
19 órája

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
Tegnap, 10:37

Nagy Péter: A négy közé jutásért is óriási csata lesz

Röplabda
Tegnap, 7:14

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07