Aus. Open: Korda sérülés miatt feladta, Hacsanov ott van az elődöntőben

Vágólapra másolva!
2023.01.24. 08:26
null
Korda (balra) a csuklója miatt nem tudta folytatni, Hacsanov jutott az elődöntőbe (Fotó: Getty Images)
A harmadik szettben sérülés miatt fel kellett adnia a Karen Hacsanov elleni mérkőzését Sebastian Kordának, így az orosz teniszező jutott a legjobb négy közé a 76.5 millió dollár összdíjazású kemény pályás ausztrál nyílt teniszbajnokságon, az Australian Openen. A nők között a kazah Jelena Ribakina 2–0-ra győzte le lett ellenfelét, Jelena Ostapenkót. 

 

Idő előtt ért véget a férfiak első negyeddöntője a kemény pályás ausztrál nyílt teniszbajnokságon. Karen Hacsanov és Sebastian Korda összecsapását az orosz kezdte jobban, és bár az amerikai 5:2-ről rövidítésre tudta menteni az első szettet, a világranglisa-20., 18. helyen kiemelt játékos a harmadik játszmalabdáját értékesítette és megszerezte a vezetést.

A második játszmában 3:2-nél az amerikai fájdalomra panaszkodott a csuklójában és ápolást is kért. Korda ezt követően már nem tudott gémet nyerni, Hacsanov 6:3-ra behúzta a szettet, ráadásul ő kezdte az adogatást a harmadikban. Ez azonban mindössze 13 percig tartott, az amerikai 3:0-nál feladta a mérkőzést.

„Ütöttem egy tenyerest, azt követően pedig már az ütőt is alig tudtam tartani” – nyilatkozta a meccs után Korda, akinek ez volt az első negyeddöntője Grand Slam-tornán.

A nőknél a kazahsztáni Jelena Ribakina két szettben győzte le a lett Jelena Ostapenkót. Az eső miatt ezt a mérkőzést – ahogyan a Hacsanov–Korda összecsapást – is zárt tető alatt játszották. Az első játszmát 6:2-re nyerte a kazah, s bár a másodikban feljavult Ostapenko, Ribakina remek szerváinak és kihasznált brékjeinek köszönhetően ezt a szettet is hozni tudta és bejutott az elődöntőbe.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (76 500 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES
NEGYEDDÖNTŐ

Hacsanov (orosz, 18.)–Korda (amerikai, 29.) 7:6, 6:3, 3:0-nál Korda sérülés miatt feladta

NŐI EGYES
NYOLCADDÖNTŐ

Ribakina (kazah, 22.)–Ostapenko (lett, 17.) 6:2, 6:4

Legfrissebb hírek

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
16 órája

Djokovics egy szetten át bírta a csodateniszt, Alcaraz megcsinálta a karrier Grand Slamet!

Tenisz
2026.02.01. 12:50

Ribakina visszavágott Szabalenkának a 2023-as döntőért, megnyerte az Australian Opent

Tenisz
2026.01.31. 12:06

Australian Open: amerikai, brit siker férfi párosban, belga, kínai kettős nyert a nőknél

Tenisz
2026.01.31. 09:54

Honnan húzta ezt elő?! Djokovics hatalmasat küzdve legyőzte Sinnert öt szettben, ő döntőzik Alcarazzal Melbourne-ben

Tenisz
2026.01.30. 15:36

Öt és fél órás dráma Melbourne-ben: Zverev kétszettes hátrányról visszajött a megsérülő Alcaraz ellen, mégis a spanyol jutott döntőbe

Tenisz
2026.01.30. 10:21

Kilencedik edzőjétől köszönt el a 23 éves Grand Slam-bajnok

Tenisz
2026.01.30. 09:48

Australian Open: Ribakina lesz Szabalenka ellenfele a női döntőben

Tenisz
2026.01.29. 14:11
Ezek is érdekelhetik