Tenisz: az egykori román játékos vagyona háromszor akkora, mint Cristiano Ronaldóé

M. M.M. M.
Vágólapra másolva!
2023.01.16. 15:30
null
Ion Tiriac (Fotó: AFP)
Cristiano Ronaldo Szaúd-Arábiában kötött szerződése új megvilágításba helyezte a sportolók kereseti lehetőségeit karrierjük végén, illetve visszavonulásukat követően. Egy korábbi román teniszező még a portugál játékos számára is például szolgálhat.

Ahogyan azt korábban megírtuk, minden idők legdrágább szerződését kötötte meg Cristiano Ronaldo a szaúdi Al-Naszr csapatával. A portugál keresete évi 200 millió euró lesz, amivel messze az élen jár a labdarúgók között. A Forbes szerint Ronaldo nettó jövedelme 400 millió font körül mozog, azonban ez messze elmarad egy korábbi román teniszezőétől.

Ion Tiriac legnagyobb sikerének egy Roland Garros-győzelem számít párosban 1970-ből. Azonban a korábbi teniszező pályafutása után nagyon sikeres üzletemberré vált, amelynek köszönhetően jelenlegi vagyona milliárdos mértékeket ölt fontban átszámítva, ő érte ezt el elsőként Romániában.

Tiriac hozta létre az első magánbankot Romániában a kommunista hatalom bukását követően. A korábbi sportoló lelkes autó- és motorkerékpár-gyűjtőnek is számít, körülbelül 400 különböző autóval és motorkerékpárral rendelkezik. A Forbes jelenleg 1.5 milliárd dollárnyira taksálja vagyonát.

Tiriac befolyása a sportban is megnyilvánult, ugyanis 2012-ben ő volt a madridi 1000-es tenisztorna tulajdonosa, és az ő ötletére rendezték a tornát kék színű salakon. A pálya nagyon csúszós volt, a játékosok nagyon nem kedvelték, többek között a borítás legsikeresebb játékosa, Rafael Nadal sem.

„Az biztos, hogy rossz döntés volt (kékre festeni a salakot). Nincs évi száz tornánk salakon, ez a borítás a játékunk történetének a részét képezi. Nem látok vörös füvet, úgyhogy a kék salaknak sincs értelme.”

Tiriac televíziós közvetítési szempontokból választotta ezt a színt, mivel ez a szín volt a jellemző kemény pályás tornákon is. Az ATP-játékos-szakszervezet egyik vezetője, Eric Butorac szerint szinte játszhatatlan körülmények voltak, annyira csúszós volt a borítás. A tornát Roger Federer nyerte meg, azonban a következő évtől ismét vörös salakon rendezték a madridi tornát.

Hogy Cristiano Ronaldo jövedelme hogyan változik a jövőben, még nem tudni, de Tiriac ösztönzőleg hathat visszavonult sportolók számára.

Legfrissebb hírek

Őrült döntő szett tie-breaket nyert meg Ethan Quinn Marozsán Fábián ellen, 2:0 az amerikaiaknak

Tenisz
15 órája

A neves szakíró szerint veszélyes párharc vár az amerikaiakra a Davis-kupában

Tenisz
Tegnap, 7:00

Davis-kupa: Piros Zsombor kezd Tommy Paul ellen Tatabányán

Tenisz
2026.02.06. 13:57

A szaúdi futball-liga közleményben reagált Cristiano Ronaldo bojkottjára

Minden más foci
2026.02.06. 11:36

Benzema mesterhármassal debütált, miután C. Ronaldo tiltakozott az átigazolása miatt

Minden más foci
2026.02.06. 09:00

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók

Tenisz
2026.02.05. 19:07

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Dagad a botrány az Al-Naszrnál: Cristiano Ronaldo bojkottja után nyilatkozatstopot rendeltek el

Minden más foci
2026.02.03. 09:44
Ezek is érdekelhetik