Tenisz: súlyos sérülés – hosszú kihagyás várhat Udvardyra

M. I. P.M. I. P.
2023.02.26. 07:31
null
Hosszú kihagyás várhat Udvardy Pannára (Fotó: Getty Images)
Felemásra sikerült a hét az Udvardy családnak, ugyanis míg a 17 éves Luca karrierje első profi tornagyőzelmét szerezte párosban a Sarm es-Sejk-i ITF-tornán, a top százas Pannáról kiderült, nem csak csontrepedése van a mexikói Méridában zajló WTA 250-es, kemény pályás torna második fordulójában Magda Linette elleni mérkőzésén elszenvedett pénteki súlyos sérülése után.

 

Udvardy Pannának hasonlóan fordult ki a jobb bokája, mint tavaly az olimpiai bajnok német Alexander Zverevnek a Roland Garroson, s a röntgen után be is gipszelték világranglista-91. játékosunk lábát. Azóta az MR-vizsgálat alapján kiderült: bokaszalag-szakadása is van, ám végleges diagnózist még nem tudtak felállítani az orvosok.

Udvardy szombaton Floridába utazott, ahol további vizsgálatok várnak rá. Egyelőre azt sem tudni, pontosan milyen hosszú kihagyás vár a 24 éves teniszezőre, ám abból kiindulva, hogy Zverev júniusi sérülését követően fél év elteltével lépett újra pályára, valószínűleg a magyar lánynál is hónapokig tart majd a rehabilitáció – állapotáról kedden várható további információ.

 

Legfrissebb hírek

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
18 órája

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Marozsán egy, Udvardy tíz helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.09.21. 11:10

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00