Tenisz: áprilisra tervezi a visszatérést Balázs Attila

2023.03.31. 21:24
null
Balázs Attila áprilisban visszatérne (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet, archív)
Áprilisra tervezi a visszatérést a teniszező Balázs Attila, a világranglista korábbi 76. helyezettje, aki 2019 óta küszködik talpsérüléssel.

 

A 34 éves játékos pénteken a magyar szövetség honlapján elmondta, április 17-től vagy 24-től szeretne ismét versenyezni, hogy a jövő januári ausztrál nyílt bajnokságon még élhessen a védett ranglista előnyeivel.

Mint elmagyarázta, tavalyi visszatérése után, négy-öt tornát követően visszafagyasztotta a védett ranglistáját, mert nem volt megfelelő egészségi állapotban. Emiatt kitolódott a végső dátum, így február 5-ig él a védett ranglistája, és még tíz versenyen használhatja fel.

„A Roland Garroson idén ezzel nem indulhatok, mert azon játszottam tavaly. Wimbledon nem minősült hivatalos versenynek, hiszen 2022-ben nem adott ranglistapontot, úgyhogy, ha jól tudom, emiatt a londoni versenyen idén is játszhatok” – nyilatkozta.

Hozzáfűzte, az amerikai nyílt bajnokságon tavaly nem vett részt, ahogyan idén a melbourne-i Grand Slam-tornán sem, ezért utóbbi jövő januárban még pont belefér neki február 5-ig.

„Emiatt egyelőre nem versenyzek, mert a védett ranglistám elkezd ketyegni, ha pályára lépek, és ezért játszom április 17-től vagy 24-től” – közölte Balázs, aki pályafutása legjobbjaként 76. volt a világranglistán 2020 márciusában.

A makacs sérüléséről elmondta, 2019 óta küszködik a talpi kötőszövetes lemez (plantaris fascia) fájdalmával, ezért az elmúlt években nem tudott annyit futni, mint korábban.

„Úgy gondolom, a játékom a mai napig jó szinten van, de sajnos testileg kicsit leépültem” – vélekedett.

Legfrissebb hírek

Tökéletes salakidény előtt áll Jannik Sinner

Tenisz
Tegnap, 7:01

Udvardy Panna az elődöntőben búcsúzott a rabati tenisztornán

Tenisz
2026.05.22. 15:24

Bondár Anna is a nyolc közé került Rabatban

Tenisz
2026.05.20. 19:17

Udvardy Panna negyeddöntős Rabatban

Tenisz
2026.05.20. 16:49

Marozsán Fábián edzője egy melbourne-ihez hasonló meneteléssel kiegyezne

Tenisz
2026.05.20. 15:22

Udvardy és Bondár is nyolcaddöntős Rabatban

Tenisz
2026.05.18. 16:25

Udvardy javított, Marozsán és Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.05.18. 09:45

Tenisz: Piros Zsombor döntős a zágrábi tornán

Tenisz
2026.05.17. 14:42
Ezek is érdekelhetik