Tenisz: rekordösszegű pénzdíjak Wimbledonban

2023.06.14. 14:50
null
Csaknem húszmilliárd forintnak megfelelő fontot osztanak ki az idei wimbledoni tornán (Fotó: Getty Images)
Címkék
Több mint tíz százalékkal megemelték a pénzdíjakat a wimbledoni tenisztornán, így rekordot jelentő 44.7 millió fontot (19.4 milliárd forintot) osztanak ki a szervezők.

Az egyéni győztesek 2.35 millió fontot, míg a döntősök 1.175 milliót kapnak, emellett 14.5 százalékkal emelik a jutalmat a selejtezőben – több mint 4 milliót osztanak ki a három fordulóban –, a főtábla első körében kiesők 55 ezerrel térhetnek haza.

A párosok tagjai összesen 600 ezret, a vegyes párosok 128 ezret zsebelhetnek be, míg a kerekesszékes versenyzők összesen 738 ezer fontot nyerhetnek a londoni tornán.

„Ezzel az elosztással szeretnénk elérni, hogy az egyéni bajnokok és a második helyezettek pénzdíja visszatérjen a pandémia előtti, 2019-es szintre, eközben pedig megfelelően szeretnénk támogatni a teniszezőket a torna korai fordulóiban is” – áll a szervezők közleményében.

A wimbledoni füves pályás Grand Slam-viadalra július 3. és 16. között kerül sor.

Legfrissebb hírek

Wimbledon: Udvardy Panna simán, Bondár Anna két meccslabdáról kapott ki a nyitó körben

Tenisz
6 órája

Marozsán magabiztos győzelemmel kezdett Wimbledonban

Tenisz
9 órája

Sinner már az első fordulóban ötszettes csatára kényszerült Wimbledonban, de továbbjutott

Tenisz
10 órája

Wimbledon: Chwalinskának meccslabdája volt, amikor megsérült, és végül kiesett az első fordulóban

Tenisz
13 órája

David Beckham a vb-meccsek mellett a wimbledoni tenisztornára is eljutott

Foci vb 2026
14 órája

Ellenfele megsérült, Fucsovics Márton az első továbbjutó Wimbledonban

Tenisz
15 órája

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
19 órája

Az orvosi rendelőből kijőve védene címet Wimbledonban Jannik Sinner

Tenisz
20 órája
Ezek is érdekelhetik