Wimbledon: Marozsán Fábián szerdáig Londonban marad

2023.07.01. 10:07
null
Marozsán Fábián szerdáig Londonban marad (Fotó: Dömötör Csaba)
Marozsán Fábián szerdáig Londonban marad, hátha szerencsés vesztesként felkerül a wimbledoni teniszbajnokság főtáblájára.

Menedzsmentjének szombati tájékoztatása szerint erre egészen addig van esélye, amíg az első fordulóban az utolsó mérkőzés elkezdődik, ugyanis visszalépés esetén ekkor még a szerencsés vesztesek lehetőséget kaphatnak.

Bár Marozsán volt a selejtező legmagasabb kiemeltje, akinek nem sikerült a legjobb 128 közé jutnia, a szerencsés vesztesek sorsolásánál csak a negyedik helyre került. Jan-Lennard Struff és Gaël Monfils már visszalépett, és állítólag egy harmadik visszalépés is várható, vagyis a magyar játékos lesz a következő, aki újabb visszalépés esetén feljut a főtáblára.

Marozsán a selejtező első fordulójában az ukrán Olekszij Krutih, a második körben a svéd Elias Ymer ellen nyert, a harmadik fordulóban viszont öt játszmában kikapott a német Maximilian Marterertől.

Amennyiben mégsem folytathatja szerepelését Wimbledonban, hazautazik, hogy a magyar szuperligában szerepeljen, majd július 17-étől a trieszti ATP-challengertornán szerepel. Várhatóan augusztus közepén utazik az Egyesült Államokba, ahol a US Open előtt a tervek szerint egy kisebb tornán is elindul. Az év utolsó Grand Slam-viadalán valószínűleg alanyi jogon főtáblás lesz, de ez csak július 17-én válhat biztossá.

Legfrissebb hírek

Wimbledon: Udvardy Panna simán, Bondár Anna két meccslabdáról kapott ki a nyitó körben

Tenisz
4 órája

Marozsán magabiztos győzelemmel kezdett Wimbledonban

Tenisz
7 órája

Sinner már az első fordulóban ötszettes csatára kényszerült Wimbledonban, de továbbjutott

Tenisz
8 órája

Wimbledon: Chwalinskának meccslabdája volt, amikor megsérült, és végül kiesett az első fordulóban

Tenisz
11 órája

David Beckham a vb-meccsek mellett a wimbledoni tenisztornára is eljutott

Foci vb 2026
12 órája

Ellenfele megsérült, Fucsovics Márton az első továbbjutó Wimbledonban

Tenisz
13 órája

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
16 órája

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
17 órája
Ezek is érdekelhetik