Tenisz: „Bármikor üthetünk” – a női világelső felajánlást tett a Dűne sztárjának

B. D. K.B. D. K.
2024.03.19. 08:54
Swiatek és Zendaya beszélgettek a döntő után (Fotó: Getty Images)
A mozikban jelenleg a legnagyobb sikert a Dűne második része aratja, amelynek női főszereplője Zendaya (teljes nevén Zendaya Maree Stoermer Coleman). Aki nem ismerné a 27 éves amerikai színésznőt, annak nagyon röviden úgy tudnánk bemutatni őt, hogy a Z-generáció legnagyobb sztárjának tartják, és elképesztő népszerűségnek örvend (az Instagramon például már közel 185 millió követővel rendelkezik). Zendaya a párjával, a szintén színész Tom Hollanddel élőben tekintette meg Indian Wellsben a női egyes tenisztorna döntőjét, amelyben a lengyel Iga Swiatek diadalmaskodott.

A mérkőzés után Zendaya és Swiatek találkozott, és váltottak néhány szót.

 

„Zendayával találkozni őrületes élmény volt. Örültem neki, hogy élvezi a teniszt” – idézte az Eurosport a bajnokot. Zendaya egyébként az április 26-án megjelenő új filmjében, a Challengersben egy teniszezőt fog alakítani, s alighanem ez motiválta abban, hogy megtekintse a finálét.

„Bármikor gyakorolhat velem, ha szeretne” – ajánlotta fel segítségét a világelső.

 

Tenisz
2024.03.17. 20:49

Tenisz: Swiatek megállíthatatlan volt Indian Wellsben, lemosta Szakkarit a döntőben

A világelső lengyel kiválóság esélyt sem adott a kaliforniai 1000-es torna döntőjében a görögnek.

 

 

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Nyolc közé sem jutott a világelső Szabalenka Torontóban

Tenisz
2026.08.09. 10:04

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31