Tenisz: Fucsovicsnak nem volt esélye Medvegyev ellen

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.03.24. 00:11
Fucsovics két szettben kikapott (Fotó: Lengyel Viktória Gréta)
A Miamiban zajló kemény pályás tenisztorna férfi versenyében a legjobb 32 közé jutásért vívott találkozón Fucsovics Márton két szettben kikapott az orosz Danyiil Medvegyevtől.

 

Az első szettben a magyar játékos csak egyszer nem tudta hozni az adogatását, de ez éppen elég volt az orosznak, hogy megnyerje a szettet kereken 40 perc alatt.

A második játszma is Medvegyev brékjével indult, majd pillanatokon belül 3:0 volt a javára. Fucsovics második szervái nagyon nem ültek, mindössze a 25 százalékát hozta. Teniszezőnk 4:0 után nyerte meg az első játékát adogatása megtartásával. Sajnos az orosz semmi esélyt sem adott a felzárkózásra: sima 6:2-vel – 39 perc alatt – lezárta a meccset.

A floridai tornán még egy magyar játékos szerepel, Marozsán Fábiánra a második fordulóban a hatodik kiemelt dán Holger Rune vár vasárnap.

TENISZ
ATP MIAMI (8.995 millió dollár, kemény pálya)
Egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért)
Danyiil Medvegyev (orosz)–Fucsovics Márton 6:4, 6:2
Korábban
Marozsán Fábián–Aleksandar Kovacevic (amerikai) 6:3, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
17 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik