Fucsovics Márton Párizs kapujába került Bukarestben

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.04.21. 22:10
Nagyot lendít Fucsovics olimpiai szereplésén a bukaresti tornagyőzelem (Fotó: Huntennis.hu)
Amint arról beszámoltunk, Fucsovics Márton pályafutása során másodszor nyert ATP-tornát, amikor vasárnap délután két játszmában legyőzte az argentin Mariano Navonét a bukaresti 250-es torna döntőjében. Ezzel az egyesben hat év szünet után ismét ATP-tornagyőztes Fucsovics nagy lépést tett az olimpiai részvétel felé.

 

Tokióban Fucsovics Márton „képviselte” a magyar színeket, de sok sikerélményben nem lehetett része, mert sérülés miatt végül nem állt ki az első fordulóban Hubert Hurkacz ellen. Jelenlegi ismereteink szerint viszont nagyon jó esélye kínálkozik arra, hogy Párizsban immár valóban olimpikonná váljon, miután a jövő heti világranglistán 29 helyet javítva az 53. helyen áll majd.

Az ötkarikás játékok tenisztornáján a férfi és a női egyesben is a június 10-én kiadott világranglista első 56 helyezettje szerepelhet, azzal a kiegészítéssel, hogy egy nemzetből maximum négy játékos vehet részt a tornán, vagyis ennek köszönhetően általában még a 65-70. hely környékéről is oda lehet kerülni a résztvevők közé – jelenleg a 63. hely még olimpiai részvételt érne.

Fucsovicsnak még 120 megvédendő ranglistapontja van a június 10-i zárásig, s ha addig nem szerez egyetlen pluszpontot sem, csak megvédi a 120-at, szinte biztosan ott lesz a vonal fölött. A megvédendő pontjai nélkül Fucsovics a 67. helyre esne vissza, ám a ranglista zárásáig még ő is szerepel több tornán – például a május végén induló a Roland Garroson –, ráadásul a többieknek is akadnak védendő pontjai addig.

Fucsovics következő programjából eddig annyi a biztos, hogy legközelebb az április 30-án kezdődő, az ATP Challenge Tourba tartozó cagliari versenyen indul, majd rá következő héten részt vesz a római ezres mesterversenyen, aztán május végén kezdődik a Garros – ahol alanyi jogon főtáblás.

 

 

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor: A Davis-kupa feltüzel annyira, hogy az energiahiányt is pótolja

Tenisz
6 órája

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
15 órája

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket

Tenisz
21 órája

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
23 órája

Davis-kupa: „Nem tehetek szemrehányást senkinek, ez egy ilyen nap volt” – Bardóczky Kornél

Tenisz
Tegnap, 7:41

Fucsovics óriási csatában kikapott, nulla kettőről kellene fordítani a Davis-kupában az osztrákok ellen

Tenisz
2025.09.12. 21:05

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
2025.09.12. 17:38

Davis-kupa: belázasodott az osztrákok legjobbja, más ellenfelet kapott Fucsovics

Tenisz
2025.09.12. 14:50
Ezek is érdekelhetik