Tenisz: Marozsán a nyitó körben búcsúzott a genfi tornán

2024.05.20. 13:42
Marozsán az első körben esett ki (Fotó: Getty Images)
A nyitó kör jelentette a végállomást Marozsán Fábián számára a Genfben zajló salakpályás férfi tenisztornán.

 A Roland Garroson alanyi jogon főtáblás Marozsán Alekszandr Sevcsenkóval találkozott, aki szűk két héttel ezelőtt Rómában két szettben úgy győzte le őt, hogy mindössze öt játékot tudott nyerni.

Ezúttal az első kilenc gém az adogató sikerével zárult, a hajrában aztán az idén oroszból kazahhá lett, gyermekkora óta Bécsben élő ellenfél tudott brékelni, kiharcolva a játszmaelőnyt. A folytatásban 4:1-re lépett el a kazah teniszező, és bár nagy hajrában innen egyenlíteni tudott a magyar játékos, a rövidítésben Sevcsenko kerekedett felül, így a másfél órás összecsapás után ő jutott be a nyolcaddöntőbe.

ATP 250-ES TORNA, GENF (562 815 euró, salak)
1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Alekszandr Sevcsenko (kazah)–Marozsán Fábián (7.) 6:4, 7:6 (7–4)

 

Legfrissebb hírek

Zverev jó két óra alatt továbbjutott a második fordulóból Wimbledonban

Tenisz
Tegnap, 20:12

Fucsovics és Marozsán mégsem indul párosban Wimbledonban

Tenisz
Tegnap, 10:32

Wimbledon: simán kikapott spanyol ellenfelétől Marozsán

Tenisz
2026.07.01. 15:36

Isten veled, Csonti! – emlékezés Szikszay Andrásra

Képes Sport
2026.06.30. 13:48

Marozsán magabiztos győzelemmel kezdett Wimbledonban

Tenisz
2026.06.29. 19:12

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.29. 10:20

Az orvosi rendelőből kijőve védene címet Wimbledonban Jannik Sinner

Tenisz
2026.06.29. 08:30

Wimbledon: Fucsovics és Marozsán együtt indul párosban, Stollárék kiemeltek

Tenisz
2026.06.28. 18:56
Ezek is érdekelhetik