Wimbledon: Djokovics könnyű győzelemmel tért vissza, Rubljov kiesett

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.07.02. 21:11
Djokovicsnak ez is gond nélkül ment három héttel a műtét után (Fotó: AFP)
A nők után a férfiaknál is kiesett a hatodik kiemelt Wimbledonban az esőszünetekkel tarkított keddi játéknapon. A nőknél a címvédő Markéta Vondrousová búcsúzott, a férfiaknál pedig Andrej Rubljov köszönt el az első forduló után a versenytől – mindketten hatodik kiemeltek voltak. Magabiztos sikerrel jutott ugyanakkor tovább az alig három hete térdműtéten áteső korábbi világelső és mostani második kiemelt, a szerb Novak Djokovics.

 

A női egyes hatodik kiemeltje volt Markéta Vondrousová, akinek kieséséről bővebben itt már szóltunk – 30 éve fordult elő legutóbb Wimbledonban, hogy kiessen a címvédő, igaz, az akkor ötszörös bajnok Steffi Graf búcsúja talán nagyobbat durrant. Ami a lényeg: az idén nem volt jó üzlet hatodik kiemeltnek lenni, merthogy nem sokkal a cseh után búcsúzott a férfi egyes hatodik kiemeltje, Andrej Rubljov is. A selejtezőből érkező 23 éves argentin, Francisco Comesana közel három óráig tartó mérkőzés végén négy játszmában múlta felül a nála három évvel idősebb oroszt. Comesana pályafutása első főtáblás mérkőzését játszotta Grand Slam-tornán – soha rosszabb antrét!

Volt viszont egy olyan mérkőzés ma, amely Rubljov kiesését is elhomályosítja: alig több mint három héttel térdműtétje után visszatért Novak Djokovics. A szerbek korábbi világelsője még a Roland Garroson szenvedett részleges meniszkuszszakadást, ami után villámgyorsan és szokásával ellentétben kés alá feküdt, hogy a párizsi olimpián ott lehessen. Még a műtét után is arról volt szó, hogy Djokovics majd csak július közepén léphet újra pályára, ehhez képest viszont olyan iramban gyógyult, hogy már a londoni füves pályás GS-tornán is elindult. Ha pedig már elindult, akkor – ahogy illusztris pályafutása során minden alkalommal, amikor Wimbledonban a főtáblán pályára lépett – be is masírozott a második fordulóba, mégpedig a selejtezőből érkező Vit Kopriva testén” keresztül. A masírozás ezúttal pedig nem túlzás, Djokovics ugyanis két órát sem töltött a pályán a világranglistán 123. helyen álló cseh ellen, akit imponáló magabiztossággal, 6:1, 6:2, 6:2-re győzött le.

A második fordulóban a hazai közönség által támogatott, a világranglistán a 277. helyet elfoglaló Jacob Fearnley lesz az ellenfele, aki amellett, hogy szabadkártyával indulhat a tornán, a nap egyik legnagyobb rövidítését produkálta: a világranglistán 188. Alejandro Moro ellen a harmadik játszma tie-breakjét 14–12-re nyerte meg.

WIMBLEDON (50 millió font, füves pálya)
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért)
Auger-Aliassime (kanadai, 17.)–Kokkinakis (ausztrál) 6:4, 7:5, 6:7 (9–11), 1:1 – félbeszakadt
Walton (ausztrál)–Coria (argentin) 6:3, 6:3, 7:5
Darderi (olasz)–Choinski (brit) 7:5, 4:6, 2:6, 7:5, 6:2
De Minaur (ausztrál, 9.)–Duckworth (ausztrál) 7:6 (7–1), 7:6 (7–3), 7:6 (7–4)
Etcheverry (argentin, 30.)–Nardi (olasz) 6:1, 6:4, 6:2
Hurkacz (lengyel, 7.)–Albot (moldovai) 5:7, 6:4, 6:3, 6:4
Seyboth Wild (brazil)–Jubb (brit) 1:6, 3:6, 7:6 (8–6), 6:4, 7:5
Mpetshi Perricard (francia)–Korda (amerikai, 20.) 7:6 (7–5), 6:7 (4–7), 7:6 (8–6), 6:7 (4–7), 6:3
Musetti (olasz, 25.)–Lestienne (francia) 4:6, 7:6 (7–4), 6:2, 6:2
Munar (spanyol)–B. Harris (brit) 6:4, 6:4, 3:6, 6:3
Nisioka (japán)–Borges (portugál) 6:2, 7:6 (8–6), 2:6, 6:3
Popyrin (ausztrál)–Monteiro (brazil) 6:4, 6:7 (8–10), 6:3, 6:4
Shelton (amerikai)–Bellucci (olasz) 4:6, 6:3, 3:6, 6:3, 6:4
Djere (Györe, szerb)–Pouille (francia) 3:6, 7:6 (7–4) – félbeszakadt
Rune (dán, 15.)–Kvon Szun Vu (dél-koreai) 6:1, 6:4, 6:4
Giron (amerikai)–Searle (brit) 3:6, 6:3, 6:4, 6:4
Cicipasz (görög, 11.)–Daniel (japán) 7:6 (7–5), 6:4, 7:5
Fearnley (brit)–Moro (spanyol) 7:5, 6:4, 7:6 (14–12)
Comesana (argentin)–Rubljov (orosz, 6.) 6:4, 5:7, 6:2, 7:6 (7–5)
Fils (francia)–Stricker (svájci) 6:3, 6:2, 3:6, 6:4
Ruusuvuori (finn)–McDonald (amerikai) 7:6 (8–6), 4:6, 5:7, 4:3 – félbeszakadt
Zverev (német, 4.)–Carballés (spanyol) 6:2, 6:4, 6:2
Cobolli (olasz)–Hijikata (ausztrál) 7:5, 4:6, 6:4, 6:4
Draper (brit, 28.)–E. Ymer (svéd) 3:6, 6:3, 6:3, 4:6, 6:3
Fritz (amerikai, 13.)–O'Connell (ausztrál) 6:1, 6:2, 6:4
Nisikori (japán)–Rinderknech (francia) 7:5, 4:6, 1:1 – félbeszakadt
Norrie (brit)–Diaz (argentin) 7:5, 7:5, 6:3
Szafiullin (orosz)–F. Cerúndolo (argentin, 26.) 6:7 (5–7), 3:6, 7:5, 6:3 – félbeszakadt
Djokovics (szerb, 2.)–Kopriva (cseh) 6:1, 6:2, 6:2
Evans (birt)–Tabilo (chilei, 24.) 2:6, 3:3 – félbeszakadt
Goffin (belga)–Machác (cseh) 6:3, 4:2  – félbeszakadt

NŐI EGYES, 1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért)
Bucsa (spanyol)–Bogdan (román) 6:4, 4:6, 7:6 (10–5)
Dart (brit)–Paj Cso-hszüan (kínai) 6:4, 6:0
Pegula (amerikai, 5.)–Krueger (amerikai) 6:2, 6:0
Siegemund (német)–Baindl (ukrán) 6:4, 6:1
Vang Hszin-jü (kínai)–Tomova (bolgár) 7:6 (7–4), 3:6, 6:0
Kalinyina (ukrán)–Avaneszjan (orosz) 6:2, 6:3
Boulter (brit, 32.)–Maria (német) 7:6 (8–6), 7:5
Bouzková (cseh)–Riera (argentin) 6:2, 6:1
Fernandez (kanadai, 30.)–Bronzetti (olasz) 6:4, 6:3
Garcia (francia, 23.)–Blinkova (orosz) 6:4, 7:5
Kalinszkaja (orosz, 17.)–Udvardy Panna (magyar) 6:3, 6:2
Szamszonova (orosz, 15.)–Masarova (spanyol) 6:3, 4:6, 6:2
Pera (amerikai)–Potapova (orosz) 6:7 (4–7), 6:4, 7:6 (10–6)
Ribakina (kazah, 4.)–Ruse (román) 6:3, 6:1
Ostapenko (lett, 13.)–Tomljanovic (ausztrál) 6:1, 6:2
Bouzas (spanyol)–Vondrousová (cseh, 6.) 6:4, 6:2
Montgomery (amerikai)–Gadecki (ausztrál) 6:4, 6:4
Putyinceva (kazah)–Kerber (német) 7:5, 6:3
Gálfi Dalma (magyar)–Serif (egyiptomi) 6:1, 6:2
Siniaková (cseh, 27.)–Stakusic (kanadai) 6:4, 6:2
Sznigur (ukrán)–Dodin (francia) 6:4, 6:0
Wozniacki (dán)–Parks (amerikai) 6:2, 6:0
Collins (amerikai, 11.)–Tauson (dán) 6:3, 4:4 – félbeszakadt
Dzsabur (tunéziai, 10.)–Ucsidzsima (japán) 6:3, 6:1
Martic (horvát)–Jones (brit) 3:6, 6:1, 6:2
Swiatek (lengyel, 1.)–Kenin (amerikai) 6:3, 6:4
Stephens (amerikai)–Jacquemot (francia) 6:3, 6:3

A SZERDAI PROGRAM
FÉRFI EGYES
Coric (horvát)–Tiafoe (amerikai, 29.)
Fognini (olasz)–Ruud (norvég, 8.)
Halys (francia)–Eubanks (amerikai)
Hacsanov (orosz, 21.)–Karacev (orosz)
Nakashima (amerikai)–Thompson (ausztrál)
Van de Zandschulp (holland)–Humbert (francia, 16.)
Cazaux (francia)–Bublik (kazah, 23.)
Kecmanovics (szerb)–Griekspoor (holland, 27.)
Paul (amerikai, 12.)–Virtanen (finn)
Sonego (olasz)–Bautista (spanyol)
Csang Cse-csen (kínai, 32.)–Struff (német)
Müller (francia)–Medvegyev (orosz, 5.)
Alcaraz (spanyol, 3.)–Vukic (ausztrál)
Dimitrov (bolgár, 10.)–Sang Csün-cseng (kínai)
L. Harris (dél-afrikai)–Shelton (amerikai, 14.)
Shapovalov (kanadai)–Altmaier (német)
Wawrinka (svájci)–Monfils (francia)
Sinner (olasz, 1.)–Berrettini (olasz)

NŐI EGYES
Carlé (argentin)–Volynets (amerikai)
Frech (lengyel)–Haddad Maia (brazil, 20.)
Golubic (svájci)–Niemeier (német)
Kartal (brit)–Burel (francia)
Krejcíková (cseh, 31.)–Kugyermetova (orosz)
Linette (lengyel)–Szvitolina (ukrán, 21.)
Osorio (kolumbiai)–Davis (amerikai)
Andreescu (kanadai)–Nosková (cseh, 26.)
Stephens (amerikai)–Snajder (orosz)
Todoni (román)–Gauff (amerikai, 2.)
Paolini (olasz, 7.)–Minnen (belga)
Badosa (spanyol)–B. Fruhvirtová (cseh)
Rus (holland)–Szakkari (görög, 9.)
Sun (új-zélandi)–Sztarodubceva (ukrán)
Jasztremszka (ukrán, 28.)–Gracheva (francia)
Csu Lin (kínai)–Pavjucsenkova (orosz, 25.)
Oszaka (japán)–Navarro (amerikai, 19.)
Vekic (horvát)–E. Andrejeva (orosz)
Kaszatkina (orosz, 14.)–Miyazaki (brit)
Raducanu (brit)–Mertens (belga)
Vang Ja-fan (kínai)–Keys (amerikai, 12.)
Kosztyuk (ukrán, 18.)–Saville (ausztrál)

 

 

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
20 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Rekordáron kelt el Novak Djokovics egyik nagy diadalt hozó teniszütője

Tenisz
2026.02.02. 10:13

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49
Ezek is érdekelhetik