US Open: Djokovics most esélyt sem adott Laslo Djerének

T. Z.T. Z.
2024.08.29. 06:53
2024 US Open - Day 1
Novak Djokovics ezúttal nem adott esélyt honfitársának (Fotó: Getty Images)
A címvédő Novak Djokovics könnyedén jutott a US Open harmadik fordulójába férfi egyesben, miután magyar idő szerint csütörtökön hajnalban könnyedén verte meg honfitársát, Laslo Djerét, aki a harmadik játszmában feladni kényszerült a találkozót. Továbbjutott Lorenzo Musetti, Casper Ruud és Taylor Fritz is, a nőknél viszont búcsúzott a 12. helyen kiemelt Darja Kaszatkina.

Papíron nem várt könnyű ellenfél Novak Djokovicsra az amerikai nyílt teniszbajnokság második fordulójában, hiszen a kellemetlen játékstílusáról is ismert Laslo Djere tavaly ugyanitt majdnem legyőzte honfitársát, hiszen kétszettes előnyben is volt, a végén öt játszmában mégis vereséget szenvedett.

Most nem voltak hasonló izgalmak, a párizsi olimpia férfi egyesének bajnoka sokkal stabilabban teniszezett, mint akkor (Djere pedig nem tudta megismételni az egy évvel ezelőtti játékát), és az első két játszmát egyaránt 6:4-re nyerte meg. A harmadikat pedig be sem kellett fejezni, Djere ugyanis 2:0-s Djokovics vezetésnél feladta a találkozót, amely így valamivel több, mint két óráig tartott.

Djokovics a harmadik fordulóban a 28. helyen kiemelt ausztrál Alexei Popyrinnal találkozik majd.

US OPEN, NEW YORK
EGYES, 2. FORDULÓ
FÉRFIAK
Novak Djokovics (szerb, 2.)–Laslo Djere (szerb) 6:4, 6:4, 2:0-nál Djere feladta
Lorenzo Musetti (olasz, 18.)–Miomir Kecmanovics (szerb) 3:6, 6:4, 6:4, 2:6, 7:5
Casper Ruud (norvég, 8.)–Gaël Monfils (francia) 6:4, 6:2, 2:6, 7:6 
Taylor Fritz (amerikai, 12.)–Matteo Berrettini (olasz) 6:3, 7:6, 6:1

NŐK
Donna Vekic (horvát, 24.)–Greet Minnen (belga) 7:5, 6:1
Emma Navarro (amerikai, 13.)–Arantxa Rus (holland) 6:1, 6:1
Elina Szvitolina (ukrán, 27.)–Anhelina Kalinina (ukrán) 6:1, 6:2
Peyton Stearns (amerikai)–Darja Kaszatkina (orosz, 12.) 6:1, 7:6
Coco Gauff (amerikai, 3.)–Tatjana Maria (német) 6:4, 6:0
Viktorija Azarenka (fehérorosz)–Clara Burel (francia) 6:1, 6:4

 

Legfrissebb hírek

Djokovics tizenegy év után ismét indul a pekingi tenisztornán

Tenisz
2026.09.16. 20:35

Sinner újra edzésben, szeptember végén Pekingben térhet vissza

Tenisz
2026.09.15. 14:43

Shelton nem bírta megtörni az amerikai férfi teniszezők átkát, Zverev a US Open idei bajnoka

Tenisz
2026.09.13. 23:56

Brad Pitt, Pink és Jake Paul is ott volt a lelátón a US Open női döntője alatt – képek

Tenisz
2026.09.13. 09:33

Szabalenka az ütőtörés után: Ha magamban tartom a dühömet, most meg sem tudok szólalni

Tenisz
2026.09.13. 08:37

Ribakina a női egyes bajnoka a US Openen

Tenisz
2026.09.13. 00:50

US Open: Zverev három, Shelton négy szettben jutott döntőbe

Tenisz
2026.09.12. 07:11

Katerina Siniaková és Taylor Townsend nyerte a női párost a US Openen

Tenisz
2026.09.11. 21:42