Jannik Sinnert legalább egy évre eltiltaná a WADA

Vágólapra másolva!
2024.09.28. 10:44
Jannik Sinner egytől két évig terjedő eltiltást is kaphat (Fotó: AFP)
Legalább egy évre szóló eltiltást kért Jannik Sinnerre, a férfi tenisz-világranglista vezetőjére a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA).

A sportág tisztaságát felügyelő szervezet (ITIA) augusztus 20-án jelentette be, hogy felmentették az olasz játékost a doppingvádak alól azt követően, hogy márciusban az Indian Wellsben rendezett tornán kétszer is pozitív lett a doppingtesztje, de már akkor hozzátették, hogy a döntés ellen a WADA fellebbezhet a svájci székhelyű nemzetközi Sportdöntőbíróságnál.

A doppingellenes szervezet szombaton jelentette be fellebbezését, és közölte, hogy egytől két évig terjedő eltiltást kér az amerikai nyílt bajnokság győztesére.

Jannik Sinner szervezetében teljesítményfokozó hatású anabolikus szteroidot találtak tavasszal, de az ITIA megállapította, hogy nem az olasz sportoló a hibás, ugyanis a gyógytornásza olyan spray-vel kezelte saját megvágott ujját, ami ezt a tiltott szert tartalmazta, és a masszázs során érintkezett Sinner testével.

A WADA fellebbezése szerint az ITIA megállapítása – a hiba vagy hanyagság hiányáról – a hatályos szabályok szerint nem helytálló.

„Nem tudunk mindent ellenőrizni, nem? Nagyon csalódott vagyok, és meglepődtem a fellebbezésen, mert három meghallgatásunk volt, mindhárom alkalommal ugyanazt mondtuk el, és mindhárom nagyon pozitív volt számomra. Talán csak meg akarnak bizonyosodni arról, hogy tényleg minden úgy történt-e” – mondta az ügy legfrissebb fejleménye kapcsán szombaton Sinner, aki augusztusban menesztette edzőjét és gyógytornászát.

 

Legfrissebb hírek

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
7 órája

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
8 órája

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
9 órája

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
14 órája

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
17 órája

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39

Djokovics egy szetten át bírta a csodateniszt, Alcaraz megcsinálta a karrier Grand Slamet!

Tenisz
2026.02.01. 12:50
Ezek is érdekelhetik