Egy újonccal készül Kanada ellen a magyar Davis-kupa-válogatott

2025.01.06. 17:12
Jilly Ádám személyében újoncot avathat a magyar férfi teniszválogatott, amely február elején Kanadával csap össze Montrealban a Davis-kupa-selejtezőn.

 

A magyar szövetség hétfői tájékoztatása szerint Bardóczky Kornél kapitány kijelölte keretét a párharcra, és ebben Marozsán Fábián, Fucsovics Márton, Piros Zsombor és Valkusz Máté mellett Jilly Ádám is helyet kapott. A 18 éves játékos a decemberi magyar bajnokságon a budapesti selejtezőből bejutott a balatonfüredi szuperdöntőbe, ahol a nyolc között 6:3, 6:1-re kikapott Fucsovicstól.

Marozsán a főtáblán, Fucsovics pedig a selejtezőben kezdi meg a már elrajtolt ausztrál nyílt bajnokságot, Piros januárban két portugáliai kemény pályás challenger-tornán indul, míg Valkusz hosszabb sérülése után még kihagyta a magyar bajnokságot, de már edzésbe állt.

A magyar és a kanadai csapat február 1-én és 2-án vívja első párharcát egymás ellen a montreali IGA Csarnokban. A csata győztese továbbjut a szuperdöntő szeptemberi, 16 csapatos selejtezőjébe, míg a vesztes osztályozót vív.

 

 

Legfrissebb hírek

Bondár Anna is a nyolc közé került Rabatban

Tenisz
2026.05.20. 19:17

Udvardy Panna negyeddöntős Rabatban

Tenisz
2026.05.20. 16:49

Marozsán Fábián edzője egy melbourne-ihez hasonló meneteléssel kiegyezne

Tenisz
2026.05.20. 15:22

Udvardy és Bondár is nyolcaddöntős Rabatban

Tenisz
2026.05.18. 16:25

Udvardy javított, Marozsán és Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.05.18. 09:45

Tenisz: Piros Zsombor döntős a zágrábi tornán

Tenisz
2026.05.17. 14:42

Farkas Attila nem jutott főtáblára a kerekesszékeseknél a római tenisztornán

Tenisz
2026.05.12. 17:42

Nem jutott ki a vk-döntőre a kerekesszékes teniszválogatott, folytatás Rómában

Tenisz
2026.05.11. 10:39
Ezek is érdekelhetik