Marozsán Fábián könnyed győzelemmel a nyolcaddöntőben Münchenben

2025.04.15. 15:01
null
Fotó: AFP
Marozsán Fábián magabiztos győzelemmel bejutott a 16 közé a 2.5 millió euró összdíjazású müncheni salakpályás férfi tenisztornán.

 

A világranglistán 77. helyezett játékos az európai salakszezont a múlt héten Monte-Carlóban kezdte meg, ahol a selejtezőből indulva kikapott a nyitókörben a 38 éves Gaël Monfilstól, két héten belül másodszor. A korai búcsú után maradt a hercegségben, hogy topjátékosokkal edzhessen, közben pedig az e heti versenyek közül Barcelonába és Münchenbe is nevezett. Mivel a bajor városban felfért a főtáblára, végül Németország felé vette az irányt, ahol kedden a mindössze 17 éves, hazai közönség előtt szereplő Justin Engellel csapott össze.

A tavaly profinak állt ellenfél bátor kezdéssel igyekezett meghálálni a szabadkártyát a szervezőknek, mindenhonnan „tüzelt”, igazi megalkuvás nélküli teniszt mutatott be, miközben keveset hibázott. A rövid labdamenetek miatt inkább kemény pályás meccsre hasonlított az összecsapás, mindketten remekül adogattak, és szórták a nyerőket. A szett vége felé aztán Engel egyre többet rontott, Marozsán pedig türelmesen kivárta ezeket, és 37 perc elteltével játszmaelőnybe került.

A folytatásban a hazai teniszező egyre hitehagyottabban ütögetett, a Hajdúszoboszló SE sportolója kétszer is brékelte őt, és nemsokára sorozatban hat nyert gémnél tartott (4:0). Innen már nem volt visszaút a német tinédzser számára, a magyar éljátékos pedig magabiztosan lezárta a 67 perces mérkőzést.

Marozsán a nyolcaddöntőben a negyedik kiemelt francia Ugo Humbert-rel (21.) vagy a chilei Nicolás Jarryval (58.) találkozik.

TENISZ
ATP 500-as torna, München (2.5 millió euró, salak)
1. forduló (a 16 közé jutásért)
Marozsán Fábián–Justin Engel (német) 6:4, 6:1

 

Legfrissebb hírek

Marozsán hosszú csatát nyert meg, ott van a nyolc között a hangcsoui teniszversenyen

Tenisz
20 órája

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
21 órája

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Marozsán egy, Udvardy tíz helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.09.21. 11:10