Marozsán feljutott a főtáblára Monte-Carlóban

Vágólapra másolva!
2025.04.06. 15:39
Marozsán főtáblás Monte-Carlóban (Fotó: Getty Images)
Marozsán Fábián a selejtezőben aratott második győzelmével feljutott a főtáblára a Monte-Carlóban zajló, 6.1 millió euró (2.5 milliárd forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán.

A világranglistán 80. magyar játékos szombaton két szettben búcsúztatta a kvalifikációban első kiemelt belga Zizou Bergset, másnap pedig a 71. helyen álló olasz Mattia Bellucci következett. Előzetesen – menedzsmentjének tájékoztatása alapján – Marozsán úgy vélekedett riválisáról, hogy nem egy sablonos teniszező, megverte már Danyiil Medvegyevet is, és többnyire „pörgeti a játékot”.

„Kétórás, döntő szettes meccsen van túl, remélem, meg tudom oldani a vasárnapi találkozót, de benne van a meglepő játék, nyesések, láb közötti ütések – meglátjuk, hogy alakul a nap” – mondta a 25 éves játékos lombardiai ellenfeléről, aki tavaly mind a négy Grand Slamen főtáblás volt.

Első találkozójukon a 23 éves Bellucci gyakorlatilag teljesen esélytelennek bizonyult Marozsán ellen: a magyar Davis-kupa-válogatott kiválósága minden játékelemben ellenfele fölé nőtt, és sima, 70 perces sikerrel biztosította helyét az 56 fős főtáblán.

ATP 1000-es torna, Monte-Carlo
Selejtező, 2. forduló
Marozsán–Bellucci (olasz, 9.) 6:1, 6:2

 

 

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik