Djokovics egy lépésre a 100. tornagyőzelmétől

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
2025.05.23. 18:40
Novak Djokovics bejutott a genfi döntőbe (Fotó: Getty Images)
Novak Djokovics először veszített szettet a genfi ATP-tenisztornán, de végül bejutott a döntőbe, ahol Hubert Hurkacz lesz az ellenfele.

Novak Djokovics az első szettben jól játszott, a másodikban azonban 19 ki nem kényszerített hibát ütött, így a tornát a selejtezőben kezdő Cameron Norrie kiharcolta a döntő játszmát. Ott a volt világelső újra jobban összpontosított, és bejutott a döntőbe, így már csak egy sikerre van szüksége ahhoz, hogy megnyerje a 100. ATP-fináléját.

Djokovics a 99. győzelme után kétszer már játszhatott döntőt, de tavaly év végén Jannik Sinnertől Sanghajban, idén márciusban pedig Jakub Mensíktől Miamiban kapott ki. Jimmy Connors (109) és Roger Federer (103) áll még Djokovics előtt a tornaelsőségeket tekintve.

A szerb kiválóság ellenfele Hubert Hurkacz lesz, aki a viadal egyik meglepetésemberét, a selejtezőből érkezett Sebastian Ofnert győzte le két szettben. A lengyel mindhárom mérkőzését játszmaveszteség nélkül nyerte meg, de Djokovics ellen korábban mind a hét összecsapásukat elveszítette.

TENISZ, ATP-TORNA, GENF, ELŐDÖNTŐ
Djokovics (szerb, 2.)–Norrie (brit) 6:4, 6:7 (6–8), 6:1
Hurkacz (lengyel, 6.)–Ofner (osztrák) 6:3, 6:4

 

 

Legfrissebb hírek

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
6 órája

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
Tegnap, 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
Tegnap, 8:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31