Bejelentette visszavonulását a tenisz egyik legszínesebb egyénisége

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2025.07.09. 16:21
null
Fabio Fognini 38 évesen fejezte be... (Fotó: Getty Images)
Szerdán hivatalosan is visszavonult a profi tenisztől Fabio Fognini, aki pályafutása utolsó mérkőzésén megszorongatta a torna címvédőjét, Carlos Alcarazt Wimbledonban.

Fabio Fognini már a májusi római Masters előtt elárulta, hogy a következő 12 hónapban tervezi a visszavonulást. A 38 éves olasz ehhez képest elég korán meghozta a döntést. Utolsó mérkőzésén az All England Clubban öt szettben kapott ki a címvédő Carlos Alcaraztól az első fordulóban.

„Ma hivatalossá vált. Búcsút mondok mindenkinek” — mondta Fognini a szerdai sajtótájékoztatóján.

Fognini karriercsúcsa a világranglistán a 9. hely volt 2019-ben. Pályafutása során kilenc ATP-tornagyőzelmet szerzett, köztük egyetlen Masters 1000-es címét Monte-Carlóban, szintén 2019-ben. Emlékezetes ötjátszmás fordítással verte meg Rafael Nadalt a 2015-ös US Openen, és 2017-ben Rómában a világelső Andy Murray-t is legyőzte.

Híres volt a pályán tanúsított kiszámíthatatlan viselkedéséről, saját bevallása szerint is „forrófejű” játékos volt. 2019-ben Wimbledonban pénzbüntetést kapott, amiért az egyik mérkőzés közben azt mondta, bárcsak „felrobbanna egy bomba a helyszínen”. Ez a kirohanás azután történt, hogy a 2017-es US Openről felfüggesztették, mert megsértett egy női székbírót. 2014-ben 27 500 dollárra bírságolták Wimbledonban sportszerűtlen magatartás miatt.

A jelenleg a 138. helyen álló Fognini, akinek legjobb Grand Slam-szereplése a 2011-es Roland Garros negyeddöntője volt, elmondta, hogy a sérülések sokat kivettek belőle: „Pályafutásom utolsó három éve alatt rengeteget szenvedtem a sérülésekkel.”

Az Alcaraz elleni meccs után nem akarok olyan pályákra visszatérni, ahol már nem érzem jól magam. Ezt a tornát követően visszaesem a ranglistán is. Mindig szeretni fogom ezt a sportot. Rengeteg emlék van a fejemben. Játszottam Roger (Federer), Rafa (Nadal), Nole (Novak Djokovics) ellen is. Grand Slamet nyernem lehetetlen volt. Két napja mondtam el a feleségemnek (a korábbi kiváló teniszező Flavia Pennettának), hogy ez a döntésem. Boldog vagyok, ahogyan elbúcsúztam a profi tenisztől. Mindent megtettem. Ma elköszönök.

 

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
Tegnap, 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik