Ritkán látott vereségbe szaladt bele Iga Swiatek a WTA-vb-n

H. Á.H. Á.
2025.11.03. 19:00
null
A meccs után Ribakinának (jobbra) több oka volt a mosolyra (Fotó: Getty Images)
A Rijádban zajló női tenisz-világbajnokságon az egyes 2. fordulójában a hatszoros Grand Slam-tornagyőztes, a világranglistán második Iga Swiatek három játszmában kikapott a ranglistán 6. helyet elfoglaló kazah Jelena Ribakinától, de úgy, hogy az első játszma megnyerése után már csak egyetlen játékot tudott nyerni. Amanda Anisimova is nagyot fordított Madison Keys ellen.

Nem akármilyen meglepetéssel folytatódott Rijádban a női teniszezők világbajnokságán az egyes hétfőn: a korábbi világelső és a torna két évvel ezelőtti győztese, Iga Swiatek ugyanis olyan vereséget szenvedett Jelena Ribakinától, amilyenhez hasonlóban évek óta nem volt része. 

A 24 éves lengyel ugyanis az első szettet egy korai brékre alapozva magabiztos játékkal hozta 6:3-ra mindössze 36 perc alatt, a folytatásban viszont a kazah elképesztő sebességre kapcsolt és a hátralévő két játszmában mindössze egyetlen játékot veszített – a második szett közepén. Ribakina a második két játszmában hat bréklabdájából ötöt értékesített, Swiatek a döntő játszmában 6:0-ra kikapott. 

Swiatekkel egyébként eddig egyszer fordult elő felnőtt profi pályafutása során, hogy az első szett megnyerése után mindössze egy játékot megnyerve vereséget szenvedjen, még 2021-ben az eastbourne-i füves tornán múlta felül őt Daria Kasatkina 4:6, 6:0, 6:1-re.

Ami a másik hétfői egyest illeti: a két amerikai összecsapása az elején nem azt mutatta be, hogyan kell stabil adogatójátékkal kezdeni egy mérkőzést. Az első négy játékot egyaránt a fogadó nyerte, majd Madison Keys a szett végén ismét elvette Amanda Anisimova adogatását, aztán le is zárta a játszmát. A második felvonásra Anisimova adogatása feljavult, Keysé nem – utóbbi ugyanúgy négy kettős hibát vétett, ahogy az első játszmában. Ráadásul a fiatalabb amerikai a második szett végén sorozatban öt játszmát nyerve 35 perc után 6:3-ra vitte a játszmát, és egyenlített. 

Sőt, Anisimova lendületből elvitt a következő játszma első öt játékából négyet, vagyis dupla brékelőnybe került, tehát a felvonás közepén ott járt, hogy az előző 11 játékból tízet megnyert, s végül miután Keys megtörte a nagy sorozatot, Anisimova két bréklabdát hárítva 6:2-re kiszerválta a mérkőzést.

Ezzel eldőlt, hogy Ribakina bejutott az elődöntőbe, a második helyről pedig az Anisimova és Swiatek közötti összecsapás dönt majd, míg Keys már biztosan nem juthat tovább.

WTA-VILÁGBAJNOKSÁG, RIJÁD
EGYES, CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
Serena Williams-csoport
Ribakina (kazah)–Swiatek (lengyel) 3:6, 6:1, 6:0
Anisimova (amerikai)–Keys (amerikai) 4:6, 6:3, 6:2
 

 

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Csak öt játékot nyerve búcsúzott a Roland Garros bajnoka Torontóban

Tenisz
2026.08.08. 11:46

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55