Negyedszer is országos bajnok Tóth Amarissa

SZ. R.SZ. R.
2025.12.20. 19:51
null
Fotó: Hungarian Tennis
A magyar válogatott Tóth Amarissa játszmahátrányból nyerte meg negyedik tországos bajnoki címét tenisz egyesben Fenyves Gréta ellen.

Benne volt a meglepetés a magyar teniszbajnokság női egyesének döntőjében: a 20 esztendős Fenyves Gréta játszmaelőnybe került az első kiemelt, nála két évvel idősebb Tóth Amarissa (WTA-260.) ellen a Nemzeti Edzésközpontban – Tóth először bukott szettet a tornán. A több korosztályban is országos bajnok Fenyves ez év második felében kezdett felnőtt ITF-tornákon rendszeresen játszani, klubtársának (mindketten a székesfehérvári Kiskút Tenisz Klubot képviselik), viszont már nyolc ITF-tornagyőzelme van a felnőtteknél. A válogatott Tóth Amarissa majdnem kétórás csatában fordított, de Fenyves a döntő szettben még 1:5 után is képes volt zárkózni.

Tóth Amarissa egyesben negyedszer lett országos bajnok, és 2021 után duplázott ismét – még csütörtökön lett játék nélkül aranyérmes Nemcsek Grétával (Vasas), miután Molnár Kitti (Kiskút TK) és Kardos Lora (Mini Garros TK) kettőse előbbi betegsége miatt nem tudott kiállni.

TENISZ
MAGYAR BAJNOKSÁG, NEMZETI EDZÉSKÖZPONT (5 millió forint)
Nők. Egyes. Döntő: Tóth Amarissa (Kiskút TK, 1. kiemelt)–Fenyves Gréta (Kiskút TK) 2:6, 6:3, 6:3
Férfiak. Páros. Döntő: Mészáros Patrik, Sallay Péter (Bregyó TE)–Jilly Ádám, Bakonyi Dávid (Alfa Tenisziskola, Pasarét TK) 6:2, 6:7, 10–8

 

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09