Aus. Open: túl korán örült, kiesett a selejtezőben az osztrák teniszező – videó

2026.01.14. 11:05
null
Basavareddy ünneplése is megér egy misét (Fotó: Getty Images)
Hiányos szabályismeret miatt túl korán örült, majd összeomlott és kiesett a selejtezőben egy osztrák teniszező az ausztrál nyílt bajnokság férfi versenyében.

Sebastian Ofner már a következő fordulóban érezte magát, amikor az amerikai Nishesh Basavareddy elleni csata döntő szettjében, a rövidítésben megszerezte a hetedik pontját. Ünnepelni kezdett és már sétált a hálóhoz fogadni riválisa gratulációját, amikor hirtelen rájött, hogy hibázott – mert a döntő játszmában nem a szokásos hét, hanem tíz pontig tart a tie-break –, visszakullogott az alapvonalhoz.

A történtek után jelentősen csökkent a koncentrációja, Basavareddy pedig, hiába volt 7–1-es hátrányban, meglovagolta a pillanatot és sorra gyűjtögette a pontokat. A következő kilenc labdamenetből nyolc az övé lett, majd hárított két mérkőzéslabdát és végül 13–11-re ő nyerte a rövidítést és ezzel a találkozót is.

„Tudtam, hogy van még esélyem. A szuper tie-breakben mindig vissza lehet jönni, én pedig hittem ebben” – fogalmazott az összecsapás után Basavareddy, aki ezzel bejutott az utolsó fordulóba a selejtezőben és játszhat a főtábláért. A 20 éves teniszező a győztes pont beütése után úgy ünnepelt, hogy a nyakára tette a kezét, jelezve, hogy már „fuldoklott”, Ofner pedig valószínűleg a jövőben nem felejti el, hogy ilyen esetben mi a szabály.

 

 

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09