Bondár Anna főtáblára jutott Brisbane-ben

2026.01.03. 08:27
null
Bondár Anna továbbjutott a selejtezőből (Fotó: Getty Images)
Bondár Anna második selejtező mérkőzését is megnyerte, így főtáblára jutott a brisbane-i, 1.2 millió dollár (420 millió forint) összdíjazású női kemény pályás tenisztornán.

A 28 éves játékos – aki a világranglistán elfoglalt 74. helyével a legjobb magyar a női rangsorban – pénteken az ausztráliai verseny kvalifikációjában az ukrán Anhelina Kalinyina (127.) legyőzésével kezdte az idényt, szombaton pedig az amerikai Katie Volynets (93.) felülmúlásával került a főtáblára. 

Bondár remekül kezdte a mérkőzést, ugyanis két brékkel 5:0-ra elhúzott, végül 38 perc alatt 6:1-re nyerte meg az első játszmát. A folytatásban viszont fordult a kocka, az ellenfele tudott két játékot fogadóként nyerni, így negyven perc alatt egyenlített. 

A meccset eldöntő harmadik felvonásban ismét Bondár akarata érvényesült, 4:0-s vezetésre tett szert, innen pedig már nem engedte ki a kezéből a győzelmet. A 6:1, 2:6, 6:1-re megnyert összecsapás 111 percig tartott.

 

Legfrissebb hírek

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
2 órája

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
23 órája

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Nehéz kezdés után Bondár Anna győzött a szöuli teniszverseny első fordulójában

Tenisz
2026.09.22. 08:52

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07