Fucsovics kikapott a 2024-es győztestől Dohában

P.  GY. B. P. GY. B.
2026.02.18. 13:47
Fucsovics Márton nagy csatában maradt alul (Fotó: Getty Images)
A második forduló, azaz a nyolcaddöntő jelentette a végállomást Fucsovics Márton számára, aki három szettben kikapott Karen Hacsanovtól a Dohában zajló ATP-tenisztornán.

Fucsovics Márton az első fordulóban a szabadkártyával induló Hadi Habibot két szettben búcsúztatta, Karen Hacsanov pedig a szerencsés vesztesként főtáblára kerülő Mocsizuki Sintaro ellen nyert három játszmában.

A magyar és az orosz teniszező korábban kétszer találkozott: 2017-ben a Davis-kupában Fucsovics három szettben nyert, két évvel később Bécsben a magyar teniszező a harmadik szettben feladta a mérkőzést.

Dohában Hacsanov nyerte az első három játékot, és míg Fucsovicsnak bréklabdája sem volt, addig az orosz 5:2-nél újabb játékot nyert fogadóként. A második játszmában 4:4-ig mindketten biztosan hozták a szerváikat, ezután viszont Fucsovics kihasználta az első bréklabdáját, majd kiszerválta a játszmát.

A döntő felvonásban Fucsovics több bréklabdát is veszni hagyott, a 2024-es győztes Hacsanov viszont 5:4-es vezetésénél értékesítette az ő elsőjét, és ezzel bő két óra játék után bejutott a negyeddöntőbe, ahol a Carlos Alcaraz–Valentin Royer párharc győztese vár rá.

ATP 500-AS TENISZTORNA, DOHA (2.8 millió dollár, kemény pálya)
NYOLCADDÖNTŐ
Karen Hacsanov (orosz, 7.)–Fucsovics Márton 6:2, 4:6, 6:4
Andrej Rubljov (orosz, 5.)–Marozsán Fábián 6:2, 6:4

 

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09