Gálfi Dalma kihagyja a BJK-kupát, győzelemmel kezdett Linzben

H. Á.H. Á.
2026.04.06. 16:28
null
Gálfi Linzben győztes meccsel kezdett (Fotó: Imago Images)
A tenisz-világranglistán 103. helyen álló Gálfi Dalma két játszmában legyőzte a tíz hellyel előrébb rangsorolt amerikai Alycia Parksot, és bejutott a WTA Linzben hétfőn kezdődő 500-as besorolású salaktornáján a legjobb 16 közé. Eközben a Magyar Teniszszövetség arról tett bejelentést, hogy Gálfi és Udvardy Panna lemondták a szereplést a kedden rajtoló Billie Jean King-kupán érdekelt magyar válogatottban.

Szorítkozzunk a szikár tényekre: Gálfi Dalma a linzi salakpályás tornán Alycia Parks ellen meggyőző játékkal rukkolt elő, az első játszmában a harmadik, majd az utolsó, a kilencedik játékban is elvette a nála jóval gyengébben teljesítő amerikai adogatását, így 6:3-ra nyerte az első szettet. A második sem hozott túl nagy változást a játékban, Gálfi ezúttal a hatodik játékban vette el ellenfele szerváját és ez elegendőnek is bizonyult számára a győzelemhez.

Gálfi szereplése Linzben csak azért számíthat meglepetésnek, mert a magyar női válogatott kedden a portugál Oeiras városában Hollandia ellen lép pályára a  Billie Jean King-kupa euroafrikai zóna I-es csoportjának tornáján – ami egyébként szombatig tart. Mint arról a Magyar Teniszszövetség a linzi mérkőzés alatt kiadott közleményében tájékoztatott: Gálfi mellett a szintén inkább Linzben induló Udvardy Panna is lemondta a részvételt a BJK-kupában.

Ez azt jelenti, hogy a magyar válogatott a Portugáliába hétfőn megérkező Bondár Annával (63. a világranglistán), Tóth Amarissával (305.), Nagy Adriennel (657.) és a még junior korú, 16 éves Nemcsek Grétával próbál a legjobb háromba odaérni a tizenhatos mezőnyből – azaz kiharcolni a feljutást.

A mieink kedden Hollandiával kezdenek, szerdán a nyitó nap győztesei és vesztesei találkoznak egymással, csütörtökön pedig a harmadik csoportellenfél következik – pénteken és szombaton pedig jönnek a feljutásról és kiesésről döntő helyosztók.

Ami pedig Linzet illeti: Gálfi a következő körben az ötödik kiemelt Sorana Cirstea és a szabadkártyás Sinja Kraus összecsapásának győztesével játszik, Udvardy Panna pedig kedd délelőtt a nyolcadik kiemelt cseh Sára Bejlek ellen kezdi meg a szereplését.

WTA 500-AS TORNA, LINZ (1 206 446 dollár, salak)
1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Gálfi Dalma–Alycia Parks (amerikai) 6:3, 6:3

 

Legfrissebb hírek

Udvardy Panna kiejtette az első kiemeltet

Tenisz
5 órája

Udvardy Panna a legjobb magyar női teniszező

Tenisz
8 órája

Zverev megcsinálta, óriási mérkőzésen nyerte meg első GS-tornáját Cobolli ellen

Tenisz
22 órája

Cseh-amerikai győzelem női párosban a Roland Garroson

Tenisz
Tegnap, 13:41

Hetvenéves Wimbledon királya, az első világklasszis svéd teniszező, Björn Borg

Népsport
2026.06.06. 09:59

Serena Williams London után Berlinben is pályára lép

Tenisz
2026.06.05. 13:04

Roland Garros: Stollárék legyőzői megvédték címüket vegyes párosban

Tenisz
2026.06.04. 13:47

Marozsán Fábián a salakszezonjáról: Nincs tragédia!

Tenisz
2026.06.02. 17:40
Ezek is érdekelhetik