Sötétedés miatt félbeszakadt Marozsán Cicipasz elleni meccse

H. Á.H. Á.
2026.04.14. 19:45
null
Marozsán Fábián szerdán folytatja (Fotó: AFP)
A két és fél millió euró összdíjazású müncheni salakpályás tenisztorna első fordulójában a harmadik játszmában félbeszakadt Marozsán Fábián mérkőzése a világranglistán korábban harmadik helyen is álló görög Sztefanosz Cicipasz ellen.

A legfrissebb világranglistán 42. helyet elfoglaló Marozsán Fábián a görögök klasszisával, a rangsorban jelenleg csupán a 67. helyen álló Sztefanosz Cicipasszal csapott össze kedd délután a müncheni salakpályás tenisztorna első  fordulójában a legjobb 16 közé jutásért. 

Marozsán ugyan jól tartotta magát, sőt, tíz bréklabdáig is eljutott az első játszmában, de egyet sem tudott ezek közül kihasználni – nem úgy Cicipasz, aki négy fogadóelőnyéből kettővel is élt, így 6:3-ra nyerte az első szettet. A második felvonásban mindkét játékos adogatójátéka feljavult, a játszma egyetlen bréklabdát hozott, amit Marozsán hárított, így rövidítésben dőlt el a szett, amely során honfitársunk már 6–2-re is vezetett, végül 7–5-re nyert és egyenlített. A harmadik játszmában aztán mindössze négy játék után eleredt az eső, majd be is sötétedett, így a székbíró úgy döntött, félbeszakítják a mérkőzést, amelyet majd szerdán, 2:2-ről folytatnak.

ATP 500, MÜNCHEN (salak, 2 561 110 euró)
1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Marozsán Fábián–Sztefanosz Cicipasz (görög) 3:6, 7:6 (7–5), 2:2-nél félbeszakadt.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Marozsán hosszú csatát nyert meg, ott van a nyolc között a hangcsoui teniszversenyen

Tenisz
14 perce

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
1 órája

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
Tegnap, 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
Tegnap, 8:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Marozsán egy, Udvardy tíz helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.09.21. 11:10