A világelső Jannik Sinner kihagyja a US Opent

N. T.N. T.
2026.08.21. 16:41
null
Sinner nem tudja vállalni a játékot a US Openen (Fotó: AFP)
A világranglistát vezető, sérülésből lábadozó Jannik Sinner nem indul az amerikai nyílt teniszbajnokságon (US Open). A 25 éves olasz klasszis wimbledoni győzelme óta nem játszott mérkőzést.

 

Sinner döntése egy nappal azután vált nyilvánossá, hogy nagy riválisa, a spanyol Carlos Alcaraz bejelentette, indul az amerikai GS-versenyen, miután négy hónapig nem játszott csuklósérülése miatt. A New York-i Grand Slam-torna döntőjében tavaly némi meglepetésre győzte le Sinnert, egyúttal visszavette a világelsőséget tőle, amit aztán a monte-carlói salakos ezres fináléja után szerzett meg ismét Sinner, s őrzi azóta is. Az ötszörös GS-bajnok dél-tiroli sem játszott egyébként kemény pályás felvezető versenyen térdsérülése miatt, most pedig elárulta, a US Openen sem lesz ott. 

„Bár keményen dolgoztam a csapatommal és az orvosi stábbal, most meg kellett hoznunk a nehéz döntést, hogy idén kihagyom a US Opent. Az utóbbi napokban visszatértem a pályára Monte-Carlóban, és kiderült számomra, még több időre van szükségem a rehabilitációra a jobb térdemmel. Természetesen nagyon szomorú és csalódott vagyok, mivel New York különleges helyet foglal el a szívemben” – kommentálta a döntését Sinner. 

 

Legfrissebb hírek

Gaël Monfils visszavonult a tenisztől

Tenisz
4 órája

Érvényben marad az Orosz és a Fehérorosz Teniszszövetség felfüggesztése

Tenisz
8 órája

Zverev lesz a harmincadik világelső férfi teniszező

Tenisz
Tegnap, 11:21

Stollárék sikerrel vették a vuhani torna első fordulóját

Tenisz
Tegnap, 7:31

Tenisz: Bondár és Marozsán is rontott, Djokovics újra a legjobb tízben a világranglistán

Tenisz
2026.10.12. 12:57

A US Open döntőse már a harmadik fordulóban búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2026.10.11. 09:16

Medvegyev komoly összeget bukott a pekingi tenisztornán

Tenisz
2026.10.10. 11:02

„Csak azért, mert Alcarazt edzettem, nem jelenti azt, hogy ne tehetném meg a legnagyobb riválisával”

Tenisz
2026.10.07. 17:31