Tokió 2020: szurkolók nélkül rendezhetik meg az olimpiát

SZ. R.SZ. R.
2021.04.30. 13:53
null
Szurkolók nélkül rendezhetik meg a tokiói olimpiát (Fotó: AFP)
A tokiói olimpia szervezőbizottságának elnöke, Hasimoto Szeiko az AFP-nek nyilatkozott arról, hogy nagy valószínűséggel szurkolók nélkül rendezik meg a játékokat. Hasimoto ígéretet tett arra, hogy biztonságos körülmények között tartjék meg az eseményt.

 

Az egykori sportoló elmondása szerint a játékokat csak akkor lehet sikeresen megrendezni, ha a szervezők teljes biztonságot tudnak nyújtani a versenyzőknek és a szurkolóknak is. Az már korábban kiderült, hogy külföldi szurkolók nem látogathatják majd a versenyt, arról viszont csak júniusban fognak dönteni, hogy a hazai nézők részt vehetnek-e az eseményeken. Ezt a döntést annak a függvényében fogják meghozni, hogy hogyan alakul a járványhelyzet Japánban.

„Kialakulhat olyan helyzet is, hogy nem engedhetünk be senkit sem az olimpiára. A szervezés csak akkor lehet sikeres, ha teljes mértékben megvédjük a sportolók és a japán emberek egészségét és életét” – nyilatkozta az AFP-nek Hasimoto. A szakember hozzátette, hogy ezzel a döntéssel enyhíthetik a nyomást az egészségügyi rendszeren, s a versenyzőknek nem kell karanténba vonulniuk és az oltás sem lesz kötelező számukra.

A szervezők mindezek mellett elmondták, hogy nem látnak lehetőséget további halasztásra, valamint az esemény törlésére sem. A közvélemény ellenére az olimpiai tisztviselők is kiálltak a szervezés folytatása mellett, míg Hasimoto úgy nyilatkozott, hogy szerinte sok ember örülne, ha meg tudnák rendezni a játékokat. Olimpiát korábban csak a világháborúk idején töröltek.

Legfrissebb hírek

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33

Olimpia 2036: India megerősítette pályázatát

Egyéb egyéni
2026.07.09. 10:35