Birkózás: a nőknél sincs újabb magyar olimpiai kvóta

2021.05.07. 15:08
null
A nőknél sincs újabb magyar olimpiai kvóta (Fotó: Árvai Károly, archív)
Barka Emese és Németh Zsanett is elveszítette negyeddöntős mérkőzését pénteken a birkózók utolsó, szófiai olimpiai kvalifikációs versenyén, így eldőlt, hogy a fogásnemet egyedül Sastin Marianna képviseli majd a tokiói játékokon – írja az MTI.

 

A két negyeddöntős közül előbb a riói olimpikon Németh Zsanett lépett szőnyegre. Az UTE sportolója a 16 között szép győzelmet aratott Európa-bajnoki bronzérmes norvég riválisával szemben, s nem volt messze a sikertől az Eb-második és világbajnoki harmadik Martina Kuenzcel szemben sem.

A mérkőzést az osztrák kezdte valamivel aktívabban, s egy derékra támadás utáni kitolással előnybe is került. Az akció ugyanakkor nem volt teljesen egyértelmű, mert Németh a szőnyeg szélénél ellépett oldalra, belerántott az osztrák fogásába és megdobta riválisát, ám az akciót egy fél lábfejjel a szőnyegen túlról indította el. Ritter Árpád szövetségi kapitány versenyzőjével egyetértésben videózást kért, mely során egyértelművé vált, hogy a magyar sportoló már kint volt az indításánál, így Kuenz egy újabb ponttal gazdagodott és 2–0-ra vezetett.

Az Eb ezüst- és bronzérmes újpesti birkózó hátránya nem volt nagy, s ő még az első szakaszban faragni tudott belőle egy lendületes kiléptetéssel (1–2), így minimális hátrányban ment a pihenőre. A második szakaszban elkeseredett küzdelem folyt a szőnyegen, az indítások azonban egyik oldalon sem jártak sikerrel, egészen a hajráig, amikor egy összekapaszkodást követően a birkózók közel kerültek a szőnyeg széléhez. A helyzet teljesen kétesélyesnek tűnt, előbb Németh Zsanett próbálta megdobni ellenfelét, ám Kuenz jól állt a lábán és beleindított az akcióba, neki pedig sikerült kirántania a magyart a zónából (1–4), ez pedig a győzelmét jelentette.

A 76 kilós negyeddöntő után nem sokkal következtek az 57 kilósok negyeddöntői, ott pedig az Európa-bajnok és Európa Játékok-győztes Barka Emese meccse az orosz Veronika Csumikovával.

A Csepel kiválósága, aki korábban egy sima és egy nehezen kivívott sikerrel jutott nyolc közé, ezúttal nem tudta irányítani a küzdelmet, miután szinte a kezdés után azonnal ellenfele meglepte őt és levitte a szőnyegre (0–2). A hátrány után Barka igyekezett aktívan birkózni, de nem találta a megfelelő fogást, ráadásul a menet utolsó percében az orosz megdobta őt, s már 4–0-ás előnyben volt.

A második menet nagy iramú volt, viszont sikeres akció sokáig nem született, közben pedig mindkét fél többször is szabálytalankodott, s előbb Barkát intették hajtépésért (0–5), majd fél perccel a vége előtt Csumikovát arcra ütésért (1–5). A háromszoros vb-harmadik Barka ideje egyre fogyott, néhány másodperccel a végét megelőzően indítani próbált, ám az orosz versenyző meg tudta kontrázni akcióját egy szép áthúzással (1–7), mely után hiába ment mögé a magyar (2–7), a győzelmét már nem fenyegette.

A verseny ezzel véget ért a magyar női versenyzők számára, az olimpián pedig csak Sastin Marianna (62 kg) lehet majd ott.

Szombaton a kötöttfogásúak következnek, a mezőnyben három magyarral, Kecskeméti Krisztiánnal (60 kg), Szőke Alexszel (97 kg) és Varga Ádámmal (130 kg).

Csütörtökön a szabadfogásúak között sem sikerült magyar sportolónak kvótát szereznie.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Rovnyai János: Életem nagy bulija volt az Eb-döntő!

Birkózás
19 órája

Szobatársa elárulta, szerinte mi vezethetett Németh Zsanett halálához

Birkózás
2026.06.27. 09:52

„Már az olimpiára kijutás is megérdemli az anyagi elismerést” – Fürjes Balázs az NS-nek

Egyéb egyéni
2026.06.25. 19:26

Történelmi döntés a NOB-nál: minden olimpikon több mint 3 millió forintot kap az olimpiai részvételért

Egyéb egyéni
2026.06.24. 17:59

Gyertyagyújtással emlékeznek Németh Zsanettre

Birkózás
2026.06.24. 15:18

Gyász: tragikus hirtelenséggel elhunyt a birkózó Németh Zsanett

Birkózás
2026.06.23. 16:31

A NOB 2029-ben döntene a 2036-os játékok helyszínéről

Egyéb egyéni
2026.06.22. 18:03

Köln megerősítette olimpiarendezési tervét

Egyéb egyéni
2026.06.20. 17:09
Ezek is érdekelhetik