Tokió 2020: a sportolók és újságírók GPS-megfigyelés alatt lesznek

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2021.06.09. 18:08
null
Muto Tosiro szerint nem követik azért az újságírók minden lépését (Fotó: AFP)
A tokiói olimpián szereplő sportolók, valamint a média munkatársai és más akkreditált személyek GPS-megfigyelés alatt lesznek a játékok idején, de nem követik minden lépésüket – jelentette be szerdán Muto Tosiro, a szervezőbizottság ügyvezetője.

Hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány miatt monitoringrendszer lesz érvényben, és szó sincs arról, hogy a résztvevők minden mozgását figyelnék. Hanem azt szolgálja majd, hogy visszamenőlegesen nyomon tudják követni őket, amennyiben kérdések merülnek fel az esetleges Covid-fertőzések ügyében.

Arról később születik döntés, hogy az olimpiai faluban engedélyezik-e az alkoholfogyasztást.

A rendezést nagyon sokan ellenzik Japánban attól félve, hogy a pandémia miatt növekedni fog az esetszám és leterhelt lesz az egészségügyi rendszer.

Hasimoto Szeiko, a szervezőbizottság elnöke még kedden azt közölte, hogy a külföldről érkező médiamunkásokat szigorúan ellenőrzik majd, és biztosítják, hogy ne hagyhassák el az előre kijelölt területeket. A mozgásukat GPS-en keresztül követik, és nem engedélyezik számukra, hogy helyi ismerőseikkel találkozzanak vagy olyan helyen tartózkodjanak, amely nincs regisztrálva.

A japánok egy része ugyanakkor kételkedik az intézkedések betartatásában, mondván: az újságíróknak elég a hotelszobájukban hagyniuk a telefonjukat, és utána bárhova utazhatnak.

Japánt eddig elkerülte a járvány nagy hulláma, ezzel együtt több mint 760 ezer megbetegedést és 13 600-nál is több halálesetet regisztráltak az országban.

Tokióban és más prefektúrákban továbbra is egészségügyi vészhelyzet van érvényben június 20-ig.

A tokiói olimpiát eredetileg tavaly bonyolították volna le, de a járvány miatt egy évvel elhalasztották.

Legfrissebb hírek

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
10 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
14 órája

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03
Ezek is érdekelhetik