Tokió 2020: Serena Williams nem indul a szigorú szabályozások miatt

2021.06.27. 14:27
null
Serena Williams nem indul a tavalyról idénre halasztott tokiói olimpián (Fotó: AFP)
Nem indul az idén nyárra halasztott tokiói olimpián Serena Williams, az amerikaiak 23-szoros Grand Slam-bajnok teniszsztárja.

 

„Nem vagyok rajta a nevezési listán, legalábbis nem tudok róla. Ha igen, akkor le kell venni engem róla" – jelentette ki vasárnap a 39 éves klasszis, Serena Williams.

„Ennek sok oka van, de nem szeretnék belemenni, talán majd legközelebb" – tette hozzá, miután nemrég azt kifogásolta, hogy a szigorú járványügyi szabályozás miatt nem vihetné magával Japánba hároméves kislányát, akitől még egyetlen napot sem töltött külön.

A négyszeres olimpiai aranyérmes Williams a 2012-es londoni játékokon egyesben, míg 2000-ben, 2008-ban és 2012-ben nővérével, Venusszal párosban diadalmaskodott. A sportág történetében ő az egyedüli, aki egyesben és párosban is véghez vitte az arany Slamet", azaz a négy nagy torna mellett olimpiát is nyert.

Korábban a férfi mezőnyből a 20-szoros GS-bajnok Rafael Nadal, a szintén spanyol Roberto Bautista Agut, a US Open-címvédő osztrák Dominic Thiem és a kanadai Denis Shapovalov jelezte, hogy nem vesz részt az olimpián.

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09