Tokió 2020: Guinea mégis részt vesz a játékokon

MTI/ CS. B.MTI/ CS. B.
Vágólapra másolva!
2021.07.22. 22:10
null
A NOB (köztük az elnök, Thomas Bach) levelet címzett a guineai sportkormányzatnak (Fotó: AFP)
Bár korábban úgy volt, hogy Guinea sportolói nem vesznek részt a pénteken kezdődő tokiói olimpián, a nyugat-afrikai ország sportminisztériuma végül módosította álláspontját és mégis engedélyezte az öt érintett versenyző ötkarikás szereplését.

 

A sporttárca szerdán késő este jelentette be a visszalépést, amit a japán koronavírus-fertőzöttek növekvő számával, illetve sportolói egészségének megvédésével indokolt.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) erre levélben fordult a guineai illetékesekhez, akiknek jelezte, hogy nagyon meglepődött az utolsó pillanatban meghozott döntésen.

"Meg vagyunk győződve arról, hogy félreértésről van szó, mivel, mint azt önök is tudják, a NOB és a szervezőbizottság minden olyan intézkedést meghozott, amellyel garantálhatja a versenyzők és más résztvevők egészségének megóvását" – áll a NOB levelében.

Végül a guineai sportkormányzat mégis hozzájárult a részvételhez arra hivatkozva, hogy garanciákat kapott az egészségügyi hatóságoktól.

Az afrikai országot a sprinter Aissata Deen Conte, a cselgáncsozó Mamadou Samba Bah, a birkózó Fatoumata Yarie Camara, valamint az úszó Mamadou Tahirou Bah és Fatoumata Lamarana Toure képviseli Tokióban.

Legfrissebb hírek

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

A húsz év alatti orosz és fehérorosz súlyemelők használhatják hazájuk zászlaját nemzetközi versenyeken

Egyéb egyéni
2026.01.24. 14:08

Saját kaliforniai hajópark segíti a magyar kajakosok és kenusok olimpiai felkészülését

Kajak-kenu
2026.01.22. 16:30
Ezek is érdekelhetik