Tokió 2020: Nem volt kérdés, hogy cserélünk – Decsi András

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2021.07.28. 18:19
null
Decsi András és a stáb öröme (Fotó: Mirkó István)
Könnyes szemmel, boldogan értékelt az olimpiai harmadik hely megszerzése után a férfi kardcsapat vezetőedzője, Decsi András.

 

– Ezért dolgoztak évek óta – az éremért.
– Éremért jöttünk, és a még fényesebbhez is nagyon közel álltunk... Természetesen mindannyian csalódottak voltunk, hogy nem vívhatunk döntőt a dél-koreai csapattal – a terv ez volt. Ám hamar túl kellett magunkat tenni azon, hogy ez nem valósult meg. A fiúk szenzációs teljesítményt nyújtottak az elmúlt években, ezért egyszerűen járt egy olimpiai érem! Mindez azt is jelenti, hogy mindent meg kellett tennünk azért, hogy a srácok úgy álljanak fel a pástra a harmadik helyért vívandó mérkőzésen, hogy ez a bronzérem csakis az övéké lehet!

Már korábban elárulta, hogy mindenképpen lesz csere a csapatban, vagyis hogy Decsi Tamást Gémesi Csanád váltja.
– Az, hogy cserélünk, nem volt kérdés, hogy mikor, hogy a verseny melyik szakaszában, az igen.

– És azt sem tagadta, hogy nem ért egyet azért, hogy más a szabály az olimpián, mint a többi világversenyen. Itt ugyanis csak egyszer lehet cserélni.
– Mert ez indokolatlan, úgyhogy komoly feladat lesz ezen változtatni a jövőben... Ez a szabály megszabta a határokat is. A csapatban mindenkinek megvan a szerepe, ám emellett minden verseny előtt meghatározzuk az adott versenyre vonatkozó szerepeket is, ennek kell mindenkinek megfelelnie. Tominak ezúttal az volt a feladata, hogy hozza ki magából a legtöbbet, ezt megtette, Csanádra pedig, aki egyébként is jól szokott vívni a németek ellen, azt a szerepet osztottuk, hogy a bronzmeccsen tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a végén a csapat ott állhasson a dobogón. Az egy pillanatig sem vetődött fel, hogy az elődöntőben kicsit haloványabban vívó Szatmári Andrist cseréljük le – Andris kivívta a biztos helyét a válogatottban, és a bronzmeccsen meg is mutatta a tudását. Évek óta úgy vívjuk a csapatversenyeket, hogy a harmadik emberünket „mozgatjuk”: Csanád és Tomi szokta cserélgeti egymást, vagyis tényleg semmi sem indokolta, hogy másként cseréljünk.

Balra a koordinátor: Decsi András (Fotó: Mirkó István)
Balra a koordinátor: Decsi András (Fotó: Mirkó István)

– A német csapat rendkívül erős, ezt bizonyította az elmúlt években többször is. Hogyan sikerült úgy összeszedni a társaságot, hogy a bronzmeccset ennyire uralták a miénk – leszámítva persze az utolsó asszót?
– Én ennek csak a koordinátora voltam: a fiúk a kezdeti csalódottság után kellően motiváltak voltak ahhoz, hogy tudják, felfogják, mi a tét, hogyan kell ebbe beleállni.

– Hogy élte meg az utolsó asszót, amelyikben Szilágyi Áron hullámvölgybe került, így a végén mégiscsak szorossá vált a mérkőzés?
– Hosszú ideje Szilágyi Áron a csapat befejező embere, ez felelősségteljes, nehéz pozíció. Olyan poszt, amelyet ki kell érdemelni, olyan teljesítményt kell nyújtani, hogy rábízhassuk ezt a feladatot. Sok olyan szituáció volt volt az elmúlt években, amikor Áron szinte lehetetlen helyzetből fordított az utolsó pillanatban, ezúttal a magabiztos vezetés okán is jött a hullámvölgy, az ilyenből mindig nagyon nehéz kimászni. Áron nagyságát bizonyítja, hogy mégiscsak sikerült egyet fordítania a keréken, és győztesen levonulni a pástról – a csapattal együtt.

TOKIÓ 2020
VÍVÁS, FÉRFI KARDCSAPAT
1. Dél-Korea
2. Olaszország
3. MAGYARORSZÁG (DECSI TAMÁS, GÉMESI CSANÁD, SZATMÁRI ANDRÁS, SZILÁGYI ÁRON)
4. Németország

Legfrissebb hírek

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

A húsz év alatti orosz és fehérorosz súlyemelők használhatják hazájuk zászlaját nemzetközi versenyeken

Egyéb egyéni
2026.01.24. 14:08

Saját kaliforniai hajópark segíti a magyar kajakosok és kenusok olimpiai felkészülését

Kajak-kenu
2026.01.22. 16:30
Ezek is érdekelhetik