Tokió 2020: Vas Kata Blanka sporttörténelmi 4. helye kerékpárban

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2021.07.27. 09:18
null
Szenzációs teljesítmény (Fotó: Getty Images)
A férfiak után a női hegyikerékpárosok is összemérték erejüket a tokiói olimpián. A győzelmet a svájci Jolanda Neff szerezte meg, két honfitársa, Sina Frei és Linda Indergand előtt, míg a 19 éves Vas Kata Blanka bravúros negyedik helyet ért el.

 

A 33-as rajtszámmal induló Vas Kata Blanka az utolsó sorból is jól kapta el a rajtot, és az első időmérő ponton a 10. helyen haladt át, ami 38 induló közül kifejezetten remek teljesítmény volt. Az élen a svájci Jolanda Neff és a francia Pauline Ferrand Prevot haladt az első kilométereken, de egy emelkedőn a francia világbajnok nem tudott felmenni, így alaposan visszaesett.

Neff nagyon elhúzott, és két honfitársa került a második és a harmadik helyre is, míg Vas Kata Blanka előrejött a nyolcadik helyre.

Neff megállíthatatlanul haladt, több mint egyperces előnnyel, viszont visszaesett a brit Richards és a holland Tauber, így a magyar versenyző egészen a hatodik helyig hatolt az utolsó kör kezdetekor. Ott pedig aztán sikerült megelőznie a francia Lecomte-ot és a holland Terpstrat is, így a sporttörténeti negyedik helyen ért célba. Kerékpározásban eddig 5. helyezés volt a magyar sportolók legjobbja az olimpiákon.

TOKIÓ 2020
KERÉKPÁROZÁS, NŐI HEGYIKERÉKPÁR
1. Jolanda Neff (Svájc) 1:05:35 óra
2. Sina Frei (Svájc) +1:11 perc hátrány
3. Linda Indergand (Svájc) +1:19
4. VAS KATA BLANKA (MAGYARORSZÁG) +2:09
5. Anne Terpstra (Hollandia) +2:35
6. Loana Lecomte (Franciaország) +2:57

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
11 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
Tegnap, 13:31

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
Tegnap, 10:20

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Vas Blanka negyedik lett a terepkerékpáros-világbajnokságon

Kerékpár
2026.01.31. 16:13

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28
Ezek is érdekelhetik