Tokió 2020: Brazília tizenegyesekkel jutott a döntőbe

2021.08.03. 12:46
null
Mexikó háromból két tizenegyest is elhibázott, míg a brazilok mind a négy lövésüket értékesítették (Fotó: AFP)
Az olimpia férfi labdarúgótornájának elődöntőjében sem Brazília, sem Mexikó nem tudott gólt szerezni, a hosszabbítás után is 0–0 volt az állás, ám végül a brazilok tizenegyesekkel legyőzték ellenfelüket.

 

Ahhoz képest, hogy az olimpia labdarúgótornáján nem a legerősebb keretüket sorakoztatják fel a csapatok – három játékost leszámítva a csapatok legfeljebb 24 éves játékosokat nevezhetnek –, Brazília meglehetősen erős kezdő tizeneggyel (pályára lépett többek között az 55 millió euróra taksált Richarlison) állt ki a dél-koreaiakat a negyeddöntőben 6–3-ra kiütő Mexikó ellen.

A mérkőzés első húsz perce arról szólt, hogy a két csapat felmérte egymás erejét, kockáztatni nem igazán mertek. A szurkolók először a 23. percben kaphatták fel a fejüket, amikor a Barcelona korábbi sztárja, Dani Alves szabadrúgásból veszélyeztetett, ám a mexikóiak kapusa, Guillermo Ochoa bravúros mozdulattal hárítani tudott.

A 28. percben tótágast állt a meccs: a játékvezető először büntetőrúgást ítélt Brazíliának, mivel benyomása szerint Joaquin Esquivel szabálytalankodott a tizenhatoson belül, ám később a videóbíró segítségével annullálta korábbi döntését. Ezt követően a mexikóiak többször is veszélyeztetni tudtak, de egyik csapat sem tudott kapuba találni az első félidőben.

A második félidőben a brazilok négyszer, míg a mexikóiak kétszer próbálkoztak lövéssel, ugyanakkor gól ebben a játékrészben sem született. A hosszabbításban mindkét csapat fáradtnak tűnt, a játék lassabb volt a rendes játékidőhöz képest, veszélyes helyzetet Brazília, és Mexikó sem dolgozott ki.

Végül a nagy izgalmakat hozó tizenegyesek következtek, amelyben Mexikó háromból kétszer hibázott, míg a brazilok mind a négy lövésüket értékesíteni tudták, így Japán vagy Spanyolország ellen játszanak a szombati döntőben.

OLIMPIA, TOKIÓ 2020
LABDARÚGÁS,
FÉRFIAK
AUGUSZTUS 3., KEDD

ELŐDÖNTŐ
Mexikó–Brazília 0–0, tizenegyesek után 1–4
13.00: Japán–Spanyolország

Legfrissebb hírek

Halálos áldozatokkal járt a mexikói örömünnep

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026: kolumbiai születésű csatár a sztár a mexikói válogatottban

Foci vb 2026
2 órája

A vb-meccsnek sem sikerült rendeznie a két ország rossz viszonyát

Foci vb 2026
3 órája

„Minden futballista erről álmodik” – Raúl Jiménez

Foci vb 2026
3 órája

„Szeretnék ott állni Budapest valamelyik nagy terén a FIFA-trófeával” – exkluzív interjú a brazil mesterrel, aki az egész világ számára elérhetővé tette a vb-trófeát

Foci vb 2026
4 órája

Videó: negyven évvel ezelőtt is 2–0-val kezdte Mexikó az egyenes kieséses szakaszt az Azték Stadionban – a hihetetlen Negrete-gól

Foci vb 2026
4 órája

A történelmi győzelem, az unoka és a mexikói álom – Aguirre nem akar megállni

Foci vb 2026
4 órája

Örömmámor Mexikóban, a Függetlenség Angyala is fénybe borult – videó

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik