Tokió 2020: Jó volt látni az érzelmeket Áronon is – Szatmári András

Vágólapra másolva!
2021.08.04. 05:40
Olyan, mint a testvére, gyerekkoruk óta együtt edzenek, az olimpián is egy szobában laktak – emiatt is nehéz megélnie Szatmári Andrásnak, hogy Szilágyi Áron sporttörténeti sikert ért el Tokióban. Hogy mi a titka? A világbajnok csapattárs az NSO Tv kérésére próbálta ezt megfejteni. 

„Én semmire sem tudok olyan koncentráltan készülni, ahogy Áron, de igyekszem azért ellesni tőle praktikákat. Viszont annyira különböző emberek vagyunk, hogy nem biztos, ami jó neki, az nekem is, és ez fordítva is igaz. Más az utunk, de tanultunk egymástól az elmúlt években, így egészítjük ki egymást. Szerintem az neki jó, hogy én vagyok, fel tudtam nőni hozzá valamilyen szinten, és ez is kellett hozzá, hogy ő harmadszor is olimpiát tudjon nyerni” – mondta Szatmári András Szilágyi Áronnal kapcsolatban, s a videónkban még bővebben is kifejti, hogy szerinte mi a sporttörténelmi sikert elért kardozó titka.

A világbajnok vívó érzelmi hullámvasútként élte meg élete első olimpiáját, a csapatban nyert bronzérem persze széppé teszi, meg sokat is tanult belőle – megtapasztalta, hogyan képes többször is felállni a padlóról. Apropó, érzelmek. Annak is örült, hogy a csapatverseny során Szilágyi Áronból is kitörtek.

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
Tegnap, 6:35

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2026.02.03. 13:31

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
2026.02.03. 10:20

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00
Ezek is érdekelhetik