Gyászol a magyar tornasport: elhunyt Vigh László

Vágólapra másolva!
2025.11.22. 13:46
null
Vígh László (balra) és Magyar Zoltán (Fotó: Fortepan)
Nyolcvannégy éves korában elhunyt Vigh László torna mesteredző, a kétszeres olimpiai aranyérmes, háromszoros világbajnok és Európa-bajnok Magyar Zoltán trénere – adta hírül szombaton a Magyar Tornaszövetség és a szakember korábbi klubja, a Ferencváros.

Vigh László 1941. július 26-án született Budapesten. 1955 és 1960 között az FTC tornásza volt, majd 1960 és 1964 között a TFSE kötelékében sportolt. 1964-ben szerzett tanári oklevelet a Testnevelési Főiskolán, majd ettől az évtől kezdve egészen 1989-ig a Ferencvárosi Torna Club tornaszakosztályának edzőjeként, később vezetőedzőjeként tevékenykedett.

Kezei közül került ki Magyar Zoltán, aki 1976-ban Montrealban, 1980-ban pedig Moszkvában lett olimpiai bajnok lólengésben. Rajta kívül is számos olimpikon tornászt készített fel, például Gál Róbertet, Sivadó Jánost vagy Horváth Zsoltot.

A lólengést a hatvanas-hetvenes évektől kezdődően alapjaiban forradalmasította, a nevéhez fűződik több, a mai tornasportban, főleg a lólengésben meghatározó elem megalkotása, mint például a Magyar-vándor, a Magyar-orsó, a Sivadó-vándor, vagy éppen a szökkenő vándor negyedfordulattal.

Vigh László 1990 és 2006 között a Testnevelési Egyetem torna tanszékének adjunktusaként tevékenykedett, illetve 1990 és 1996 között a Budapest Honvédnál dolgozott. Munkásságának elismeréseként 1976-ban kapta meg a mesteredzői címet, míg 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. Pályafutása alatt közel száz tornász fordult meg a kezei között. 2002-ben doctor honoris causa címmel ismerték el oktatói munkáját, számos elismerése mellett Bay Béla-díjjal, MOB Fair Play-díjjal is kitüntették.

Vigh Lászlót a Magyar Tornaszövetség, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem és az FTC is saját halottjának tekinti.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Lukáts György újságíró

Egyéb egyéni
2026.01.29. 22:03

Szűcs Róbert lett a férfi tornászok szövetségi kapitánya

Egyéb egyéni
2026.01.16. 14:47

Magyar Zoltán további építkezést és előrelépést remél a magyar tornászoktól

Torna
2026.01.12. 13:25

Emblematikus edzőjét gyászolja a Bordeaux és a Marseille

Francia labdarúgás
2026.01.12. 13:07

Nem vetődött fel idegenkezűség és bűncselekmény gyanúja Dudás Miklós halálát illetően

Kajak-kenu
2026.01.05. 15:47

Gyász: elhunyt Dudás Miklós világbajnok kajakozó

Kajak-kenu
2026.01.05. 14:06

Gyász: 80 éves korában elhunyt a bolgár futball legendája, Dimitar Penev

Minden más foci
2026.01.03. 14:57

Gyász: meghalt a legendás testnevelő tanár, Somfai Csaba

Egyéb egyéni
2025.12.28. 17:09
Ezek is érdekelhetik