Úszás: huszonkét magyar indul a rövid pályás Európa-bajnokságon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.11.16. 16:12
Címkék
Huszonkét magyar úszó állhat rajthoz a december 8. és 11. között esedékes rövid pályás Európa-bajnokságon, amelynek a lengyelországi Szczecin ad otthont.

A 13 férfi és kilenc női versenyző alkotta válogatott névsorára, amelyet Kiss László szövetségi kapitány terjesztett elő, a sportági szövetség (MÚSZ) elnöksége szerdai ülésén mondott igent.

A gárdából a legeredményesebbek közül az Egyesült Államokban tanuló korábbi világbajnoknő, Hosszú Katinka, továbbá az Eb-aranyérmes Mutina Ágnes hiányzik.

Indul ugyanakkor a vb- és Eb-aranyérmes Gyurta Dániel fő száma, a 200 méter mell mellett 100-on is, a vegyes úszás világ- és Európa-bajnoka, Cseh László pedig a csapat legelfoglaltabbja címet már most kiérdemelte, amennyiben hat egyéni számban is startol. A nőknél a legsűrűbb programja Jakabos Zsuzsannának és Verrasztó Evelynnek lesz: előbbi öt, utóbbi négy számban próbál szerencsét.

A MAGYAR EB-CSAPAT
FÉRFIAK
Bernek Péter, Biczó Bence, Bohus Richárd, Cseh László, Financsek Gábor, Gyurta Dániel, Gyurta Gergely, Kis Gergő, Kozma Dominik, Molnár Ákos, Pulai Bence, Takács Krisztián, Verrasztó Dávid
NŐK
Ferenczi Fanni, György Réka, Jakabos Zsuzsanna, Joó Sára, Risztov Éva, Szilágyi Liliána, Sztankovics Anna, Tompa Orsolya, Verrasztó Evelyn

 

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
10 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
10 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
10 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
10 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
10 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
11 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
11 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
12 órája
Ezek is érdekelhetik