Debreceni úszó Eb: Óriási versenyek lesznek! - Kiss László

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.03.07. 16:56
Címkék
Kiss László szövetségi kapitány szerint óriási versenyek lesznek óriási mezőnyökkel a májusi, debreceni úszó Európa-bajnokságon.
A szakvezető – amint az az Eb sajtószolgálatának szerdai beszámolójából kitűnik – erről a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnökségi ülésén beszélt, amelynek középpontjában a kontinensviadal előkészületei álltak. „Ellentétben kettőezer-nyolccal, amikor több nagy nemzet szinte teljesen távolmaradt az eindhoveni kontinensviadaltól, most mindenki hatalmas csapattal jön. Megdöbbentő, hogy huszonöt-harminc fős létszámokat adnak meg, miközben négy éve az angolok csak váltóban indultak, a németek pedig négy úszóval képviseltették magukat” – jelentette ki a kapitány. Az összejövetelen elhangzott, hogy kedden Debrecenben jártak az Omega cég ausztriai kirendeltségének képviselői, akikkel az időmérő-berendezések telepítésének részletezése mellett megállapodtak abban is, hogy az Eb-re a legmodernebb rajtkövek érkeznek a debreceni fedett uszodába. Orendi Mihály, a Debreceni Sportcentrum ügyvezető igazgatója az ülésen arról tájékoztatott, hogy mindössze két napja kezdődött a jelentkezés az önkéntesek számára, de máris csaknem félszázan jelezték közreműködési szándékukat. Az úszó Eb-re május 21. és 27. között kerül sor Debrecenben.
Legfrissebb hírek

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Csupasport
13 perce

Budafoki szüret – három meccsen húsz gól

Népsport
42 perce

Rabb Krisztián jövőre is nagy célokat tűz ki maga elé

Egyéb egyéni
1 órája

Kvíz: mennyire ismeri a futball játékszabályait? Tesztelje tudását!

Minden más foci
1 órája

A Haladásnál esélyt sem kapott Keresztes Krisztián, aki most a skót élvonalban futballozik

Légiósok
2 órája

Egy év, 365 fotó: Cristiano Ronaldo 40, Mikaela Shiffrin 100, Kylian Mbappé mesteri 3 – ilyen volt 2025 februárja

Egyéb egyéni
3 órája

Erste Liga: négymeccses eltiltást kapott a játékvezetőt megharapó hokis

Jégkorong
3 órája

Deli Betty nagyi élete a lelátón

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik