Úszó Eb: a szövetségi kapitány szerint szép volt ez a szerda

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.05.23. 20:35
Címkék
Boldogan nyugtázta a magyar szereplést Kiss László szövetségi kapitány az MTI-nek a debreceni úszó Európa-bajnokság harmadik versenynapjának végén.

„Szép volt ez a szerda!" – összegzett a szakvezető, hozzátéve, „immár hét éremnél tartunk, a legjobb úton haladunk a tíz elérése felé."

„Cseh Laci úszótörténelmet írt azzal, hogy negyedórán belül két ilyen roppant nehéz számban ennyire fantasztikusan teljesített. A Debrecenben második ezüstérmét szerző Kis Gergő sem lehet elkeseredve, biztos vagyok benne, hogy még előbbre lép. Kozma Dominik és a kis Gyurta első felnőtt Eb-érme magáért beszél" – mondta a kapitány.

Értékelésében kitért arra, hogy a szerdai elődöntősök is kitettek magukért. „Biczó Bence és Gyurta Dani is nagyon szépen úszott, de igaz ez Hosszú Katinkára és Verrasztó Evelynre is. Az pedig különösen nagy dolog, hogy már 17 olimpiai A szintes úszónk van" – nyilatkozott Kiss László.

Legfrissebb hírek

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
1 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
3 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
6 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
7 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
8 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
9 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
9 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik