Úszás: Hosszú Katinka elutazott, szerdán már versenyez

Vágólapra másolva!
2017.08.01. 11:19
A budapesti vizes világbajnokságon két arany-, valamint egy-egy ezüst- és bronzérmet szerző Hosszú Katinka hétfőn már el is indult Moszkvába, hogy szerdán és csütörtökön részt vegyen a kilencállomásos világkupa első versenyén.

A bajnoknő 2012 óta minden évben a világkupa összetett pontversenyének élén végzett, idén már zsinórban hatodik sikerére hajt. Emellett csúcsdöntésre is készül, 2016-ban ugyanis a 400 vegyesen megszerzett 37. világkupa-elsőségével beérte a korábban 50 pillangón brillírozó svéd Therese Alshammart az egy számban megnyert világkupaversenyek tekintetében.

A világkupafutamokat 25 méteres medencében rendezik, idén is kilencállomásos lesz a versenysorozat, minden állomáson kétnapos a verseny. Moszkva után Berlin és Eindhoven következik, majd Doha, Dubai, valamint Hongkong rendez versenyt, végül Pekingben, Tokióban és Szingapúrban csapnak össze az úszók.

A Sport Tv a világkupa minden állomásáról élőben közvetít.

RÖVID PÁLYÁS ÚSZÓVILÁGKUPA
A VERSENYEK

Augusztus 2–3.: Moszkva
Augusztus 6–7.: Berlin
Augusztus 11–12.: Eindhoven
Szeptember 22–23.: Doha
Szeptember 26–27.: Dubai
Szeptember 30–október 1.: Hongkong
November 10–11.: Peking
November 14–15.: Tokió
November 18–19.: Szingapúr

Legfrissebb hírek

Megállapodtak az évek óta húzódó ügyben, komoly összeget kapnak Hosszú Katinkáék

Úszás
2025.09.09. 17:34

Második gyermekét várja Hosszú Katinka – kép

Úszás
2025.09.07. 12:44

Hosszú Katinka találkozott a NOB elnökével – fotók

Úszás
2025.08.28. 20:15

Summer McIntosh megdöntötte Hosszú Katinka tízéves világcsúcsát

Úszás
2025.06.10. 09:23

A pillanat – Kovács Erika jegyzete

Úszás
2025.01.15. 23:37

Videó: Hosszú Katinka díjátadóként tért vissza az Év Sportolója Gálára

Úszás
2025.01.14. 12:06

Vízen, majd szárazon – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.01.11. 23:06

Hosszú Katinka: Mosolyogva fejezem be

Úszás
2025.01.10. 06:40
Ezek is érdekelhetik