Feljebb és még feljebb – Kovács Erika jegyzete

A 400 vegyes világbajnokaként kikapott a budapesti Európa-bajnokságon. A szám harmadik száz méterére úgy fordultunk (illetve fordultak az úszók), hogy Hosszú Katinka vezetett, Hannah Miley meg a harmadik volt, aztán száz méterrel később már a brit volt elöl. Több mint három másodperccel volt gyorsabb százméternyi mellúszás után, mint a mi lányunk.

Katinka elkeseredett. Egyedül érezte magát, és egyedül is volt, hiszen akkori edzője, Dave Salo nem utazott el vele a kontinensviadalra – Katinka folyton az e-mailjeit leste: ott érkeztek a mestertől a tanácsok, no meg persze a feddő mondatok is.

Katinka mosolygott, ám közben kereste az okokat, kutatta, mit és hol rontott el. Persze, túl nehéz nem volt rátalálnia arra, hol is ment el a hajó. Pontosabban Hannah Miley.

„Laci, segítesz...?” És Laci, vagyis Cseh László segített. Az akkortájt vegyesen a világ legjobbjai között jegyzett magyar fiú ott maradt a Széchy Tamás uszodában Katinkával, hogy közösen kitaláljanak valamit. Három nappal később Katinka megnyerte a 200 vegyest.

Ebben a számban „csak” három évvel később, Barcelonában lett világbajnok. Először. Hétfőn meg sorozatban negyedszer. És úgy, hogy a pillangó és a hát után még nem vezetett, ám az oly sokat gyakorolt hát-mell forduló ezúttal is parádésra sikeredett, hogy a következő ötven méterről ne is beszéljünk: Hosszú Katinka valójában mellen verte meg a kvangdzsui világbajnokságon a női 200 vegyes mezőnyét.

A Margitszigeten rendezett kontinensviadal idején 21 éves volt, most 30. A köztes kilenc évben felért a világ tetejére – klasszissá vált. Mindenféle értelemben. Olyan klasszissá, aki feljebb és még feljebb vágyik. Amikor Kvangdzsuban, a 200 vegyes előfutamában „berúgta az ajtót” (azt, hogy eddig a világ idei legjobbja 2:08.28 volt, Katinka meg egy 2:07.02-vel nyitott Dél-Koreában, amely egyébként pályafutása ötödik legjobb eredménye és minden idők hetedik legjobb ideje, másként nemigen lehet jellemezni), rögtön mindenki arról kezdett beszélni, hogy vajon megdönti-e saját világcsúcsát (2:06.12).
Kvangdzsuban nem írta felül, de nem bánkódott emiatt: „Nem is baj, hogy most nem sikerült a rekord, kell a motiváció a jövőt illetően is.”

Tényleg igazi klasszis – határozottan jó érzéseink vannak a tokiói olimpiát illetően.