Úszás: Nem veszítek semmit az olimpia elhalasztásával – Rasovszky

MTI MTIMTI MTI
2020.04.08. 16:46
Rasovszky Kristóf világbajnok hosszútávúszó nem éli meg tragédiaként a tokiói olimpia elhalasztását és azt, hogy nem edzhet vízben, bár utóbbi jelent számára némi nehézséget.

Az úszó az M4 Sportnak szerdán elmondta, jól viseli a helyzetet, hogy a koronavírus-járvány hatására meghozott előírások miatt közel három hete nem tud vízben edzeni, és mindezek ellenére sikerült megőriznie a motivációját.

„Nyilván látom és érzem magamon, hogy kicsit nehezebb tartani a formámat, amit elértem év elején, mert itthonról ezt nagyon nehéz pótolni. A napi kétszer kicsit több mint két óra úszást a gyakorlatban itthon semmivel nem tudom helyettesíteni. Hiába ülök fel a biciklire, a szobakerékpárra, megyek ki futni, illetve kondizok, egyszerűen azt érzem, hogy nem tudok annyit teljesíteni, amennyit az úszással. Inkább ez a rész az, ami ennek az egésznek a nehézségét adja” – nyilatkozta.

Rasovszky hozzátette, ettől függetlenül jól érzi magát, és nagyon várja már azt a pillanatot, amikor újra vízben edzhet. Közölte: bízik benne, hogy a többi úszóhoz hasonlóan a jövő héten ő is visszatérhet a medencébe.

A tokiói olimpia jövő nyárra halasztásával kapcsolatban kifejtette, nem tragédiaként éli meg.

„Az idén eddig elvégzett edzésmunka szerintem menni fog jövőre is. És talán még jobb helyzetből is indulunk majd, ha figyelek magamra, és nem lesz ott a karácsonyi plusz súly, amit legutóbbi sikerült felszedni” – mondta. Hozzáfűzte, jó formában érezte magát az év elején, ezért is sajnálja különösen, hogy ezt a törlések és a halasztások miatt egyetlen versenyen sem tudta megmutatni.

„Továbbra is ott van előttünk a cél, és úgy gondolom, ezzel az egyéves halasztással nem veszítek semmit” – utalt a tokiói olimpiára a világbajnok sportoló.

Kiemelte, a vízi edzések hiányában különösen az étkezésre kell odafigyelnie, hogy hol húzza meg a határt. Kerülnie kellene a csokoládét és a süteményeket, ami édesszájúként már önmagában is kihívás számára, de igazából még ez sem elég, ha az egyéb ételek – például a normál esetben reggelire fogyasztott nyolc tojás – mennyiségéből nem vesz vissza, míg a szénhidrát bevitelét egyenesen minimalizálnia kell.

Rasovszky elárulta, a felszabadult idejének köszönhetően több időt tölthet családja körében, illetve az olimpia halasztása miatt folytatja egyetemi tanulmányait, és próbálja pótolni az előző másfél évet. Közölte: „több időm van tanulni, mint valaha, és reméljük, hogy ennek majd látszata is lesz”.

Hangsúlyozta, amennyiben meg lehet rendezni augusztus végén a magyarországi Európa-bajnokságot, akkor azt tekinti az év főversenyének.

„Arra felkészülnék, ahogyan csak bírok, ott a legjobb teljesítményemet szeretném majd nyújtani. Utána pedig nekimennénk az olimpiának, egy hosszabb, nagyobb felkészüléssel” – mondta.

Legfrissebb hírek

Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmes 800 m gyorson az Eb-n – videó

Úszás
16 órája

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
2026.08.11. 12:26

Nyílt vízi úszás: bronzérmes a magyar csapat a párizsi Eb-n

Úszás
2026.08.08. 11:13

Betlehem aranyérmes a férfi 3 km-es kieséses versenyben a vizes Eb-n

Úszás
2026.08.07. 12:23

Sós Csaba: Milák ilyenkor szokott nyerni

Úszás
2026.08.07. 07:51

Nyílt vízi úszás: Betlehem Dávid öt kilométeren is Eb-ezüstérmes

Úszás
2026.08.05. 10:57

Ezüstérmes Betlehem Dávid 10 km-en az Eb-n

Úszás
2026.08.04. 11:59

Vizes Eb: négy igen, egy nem – a favoritjaink edzésen kihagyták a Szajnát

Úszás
2026.08.03. 19:12